Tavaly szerettünk volna Montenegróba és Albániába menni, végül idén sikerült eljutni Montenegróba. Szerbián keresztül mentünk, mert Čačakig autópályán lehet hasítani. Utána a kissé kalandosabb hegyi utakat választottuk.
Utazás Szerbia hegyein keresztül
Nem volt kedvünk egyben megcsinálni a Szeged-Žabljak távot. Kempinget kerestünk a montenegrói határ közelében, így bukkantunk Filipov Bregre a Zlatar-tó felett. A Google az útvonalat a hegyeken keresztül tervezte, ami nekünk pont megfelelt, mert ha már Röszkén átjutottunk, akkor ráérünk. Čačak után el is hagytuk a főutat, amit nem bántunk meg. Kanyargós volt az út, de forgalom alig. Délután kettőre oda is értünk a kempinghez.
Filipov Breg
A kemping olyan volt, mintha direkt nekünk tette volna oda a Google Maps. A helyet idén alakította ki a tulajdonos, a terület generációk óta Filip családjáé. Sokan bíztatták, hogy vágjon bele a kemping kialakításába, mert nagyon jó a hely. Idén 20 vízszintes sátorhelyet alakított ki a meredek lejtőn. Az apró kavicsokkal felszórt teraszokon a vízelvezetés is biztosított. A sátorhelyek között kis tűzhely is van, de ki van alakítva nagyobb tábortűz rakására is alkalmas hely. A vizesblokk kissé körülményesen megközelíthető, eléggé lenn van. A másik nehézség a parkolás… Elsőre ijesztően a meredek az út, de az autók ki tudnak mászni. Az aszfalt út szélén is lehet parkolni, ha van hely.
Filip a szívét lelkét beleadja a vendéglátásba. A pálinkája nagyon jó, és minket almás rétessel is megkínált. Szívesen mesél a környékről. Ha jól értettem, akkor négy hegység határán fekszik a kemping. Bicajozásra és túrázásra is alkalmas helyek vannak. A tavon lehet csónakázni, evezni, strandolni.
Irány Montenegró
Reggel indultunk tovább, hogy megelőzzük a tömeget. A tó gátjánál azért megálltunk kicsit, sajnos nem volt nyitva semmi, pedig jó lett volna egy reggeli. A szerbiai utak kitáblázottságával nem vagyok megelégedve, amikor a határ felé kellett letérni a főútról, nem volt meg elsőre. Térkép nélkül nem lett volna jó ötlet belevágni.
Jabuka felé gyérült a forgalom, aminek örültünk. A határ szerb oldalán gyorsan túl voltunk, pillantás a papírokra, pecsét az útlevélbe… Ha már van, szerettem volna pecséteket gyűjteni bele. A belépés kicsit lassabb volt. A határátlépés után jött egy érdekes szakasz, ugyanis épp az utat építik. Nem volt vészes, mert forgalom alig volt. Egyébként is jobb, ha nyitva a határ és át lehet menni az építkezésen, mintha lezárták volna az egészet.
Tara-kanyon
Nem tudom, minek írom külön alcímmel… Annyira nem volt nagy szám, mint mondják. Lehet az autók és a néhány kamion mellett szerencsétlenkedni a keskeny járdaféleségen. Random az ember elé ugranak zip line-os és raftingos toborzók. Amiért érdemes volt megállni a Tara Motel étterme és a cicás sörnyitó. Az étterem tipikus turistacsapda helyen van, ennek ellenére nem volt drága és az étel is finom volt. Én valami töltött csirkemellet ettem, amit nagyon jól készítettek el, a csirkemell nem volt száraz. A kéregető macskákkal kell vigyázni, mert ellenállhatatlanul tudnak nézni.
Žabljak és a Minski Potok kemping
A Minski Potok kemping Žabljak szélén található, közel a Fekete tóhoz. Hamar berendezkedtünk, ezzel kijelöltük a magyar sarkot, mert estefele érkezett a csapat nagyobb része még 5 sátorral. A tó körbejárására elég időnk volt, így belevágtunk. Jó volt az autózás után átmozgatni az izmokat. Nem nagy séta, lassan is kb. 2 óra alatt teljesíthető. A tóban lehet fürödni is. Estére megérkezett a banda is, így másnap tizenketten vágtunk neki a Minin Bogaznak.
Minin Bogaz és a rohadt meleg
Reggel 8-kor indultunk el a túrára. Később kiderült, hogy ez eléggé késő a meleg miatt. Az erdőhatárig viszonylag jó volt, utána egyre rosszabb lett a hőség, főleg a katlanok alján. Az 50-es faktorú fényvédő krémtől legalább a leégést sikerült megúszni. A völgyben pásztorok legeltetnek, éppen nyírták a birkákat. Kicsit néztük őket, aztán elindultunk felfelé. Ahogy emelkedett az út, kicsit javult a hőérzet is. A hágóból a csapat fele indult tovább a hegyre. Mi bizonytalanok kicsit még pihentünk, és szemügyre vettük a szép, összefüggő karrmezőt. Sátor is állt fenn, úgy tűnik, hogy nem veszik túl komolyan a sátorozási tilalmat. Ennek örömére, én kicsit körbenéztem, hogy hátha van forrás ebben a kis katlanban, de nem találtam semmit.
Végül úgy döntöttünk, felmegyünk kicsit. El is indultunk, amikor elkezdett beborulni, ezért inkább visszafordultunk. Ebből nem lett semmi, de igazából ki voltunk már a melegtől, és nem mindenki hozott elég vizet. Ezen a pásztoroknál tudtunk segíteni, mert sört árultak. Vettünk négy üveggel, mert annyian voltunk… Aztán úgy gondoltuk, veszünk még négyet, mert az a biztos. Hát, nem kaptunk, azt mondták, maradjon másnak is. Nem baj, a sörökkel elkezdtünk árnyékot keresni, amit nagynehezen találtunk, bebújtunk egy törpefenyő alá. A sörtől új életre keltünk, ami az erdős szakasz közepéig kitartott, utána a patakig már valahogy levánszorogtunk. Kis pancsolás után továbbindultunk a kempingbe, ahol megkezdtünk a regenerálódást kajával és sörrel.
Sedlo, pljeskavica és birkapörkölt
Másnap Kávézombival korán elindultunk a Sedlo-nyeregbe autóval. A többiek később indultak, nekünk meg nem volt kedvünk megint főni és így a komolyabb forgalmat is elkerültük. Szerencsénkre felhős lett az idő, így haladni is jobban tudtunk. Nem volt tervben a Bobotov Kuk, csak Sedlo utáni völgyet akartuk megnézni. Érdemes, mert ez a völgy az egyik legszebb része a Durmitornak. A zergék nem nagyon foglalkoznak az emberekkel, egész közelről meg lehetett figyelni őket, ahogy a meredek hegyoldalon közlekednek. A Bobotovhoz már nem volt kedvünk, Žabljakban étteremben enni viszont igen. A Duga étteremben nagyon finom a pljeskavica, senkit ne ijesszenek el a morcos pincérek. Estére Kávézombi birkapörköltet akart főzni, amihez a húst a VOLI szupermarketben vettük meg. Kávézombi azt nyilatkozta, hogy ilyen jó minőségű birkahúst itthon még nem látott, alig volt rajta faggyú. Én nem értek hozzá, csak azt tudom, hogy ennyire jó vörösboros birkapörköltet még nem ettem. A kempingben adnak fát is a tűzrakáshoz, csak fel kell hasogatni.
Ne tervezz túrát nosztalgiából…
A birkapörkölt elég energiát adott a következő naphoz, ami kellett is… Kávézombival 6 órakor már úton voltunk a Medjed felé, ahonnan a tóra nyílik kilátás. A túra első 2 órájában az erdőben másztunk felfelé, de amikor kiértünk, akkor sem vágott úgy fejbe a meleg, mint a Minin Bogaz napján. Ez a rész is gyönyörű, ahogy egyre feljebb jutottunk, megpillantottuk a híres Debeli Nemet gleccsert. Az egyik legdélebben fekvő gleccser Európában, vannak a címért versenyzők Olaszországban és Bulgáriában is.
A régi térképeken van egy út szinte toronyiránt a hegyre. Az újakon végig kell menni a hegyvonulat alatt és hátul fel a gerincre… A régi utat megtaláltuk, a festések látszódnak. Mi baj lehet… Sikerült belemászni egy morzsalékos részbe, gyakorlatilag eltűnt az ösvény és visszafordulni se lehetett. Nem volt más, csak a felfelé. Négykézláb, a fűcsomókba kapaszkodva sikerült felérnünk meglepően rövid idő alatt… 10:50-re már a hágóban voltunk. Utána kis mászás a csúcsra, kis nézelődés és indulás lefelé a kijelölt turistaúton.
A kijelölt turistaút csak egy kicsivel volt jobb… A kövek könnyen megindulnak lefelé, csúszós és meredek az út. Kicsúszni itt sem érdemes, de talán kevésbé halálos, mint a hegy túl oldalán. Szerencsére már csak olyan helyen jöttek velünk szembe, ahol könnyen félre lehetett állni. Az ösvény egy katlanon keresztül vezet, ahol megint kezdtük magunkat úgy érezni, mint a Minin Bogaz felé. Valószínűleg az ilyen mély völgyekben megreked a meleg levegő, és ettől sokkal rosszabb a hőérzet, jobban fejbe vág. Nagyon vártuk, hogy az erdőbe érjünk. Kis pihenő után gyorsan leértünk a kempingbe. Onnan továbbautóztunk a Dugába, ahol így második alkalommal már kaptunk egy kis mosolyt a morcos pincérnőtől.
