Autózás a Piva mellett
A Piva-tó melletti út is nagyon látványos. Először Mratinjébe mentünk, hogy megnézzük, jövőre honnan fogjuk indítani a túrát. Vagy éppen befejezni, mindenesetre a hegység keresztezését tervezzük.
Mratinjében van egy panzió, ahol ki volt írva, hogy kávét és „homemade brandy”-t árulnak. A háznál nem láttunk senkit, de amikor menni akarunk, jött egy néni. Nem tudott angolul, de kávét sikerült kérni. A „brandy” vásárlási szándékhoz telefonos segítséget kért. Fogalmunk se volt, mint értenek brandy alatt, végül kiderült, hogy slugovicáról van szó. Akár azt is kiírhatták volna. Egyébként jó cucc.
Mratinje után autóztunk tovább a Tara-kanyon felé. A határ előtt van néhány vendéglő, rafting központ és kemping is. Kávéztunk, néztük a két országot összekötő hidat… Már nem fahíd van, állítólag régen az volt.
Kis hajózás és Zvono
Pulzine fele több helyen megálltunk fotózni, a gátat is megnéztük. A tóparton van egy étterem, amit csak vízi úton lehet megközelíteni, gondoltuk megkérdezzük az információs irodában, hogy lehet odajutni. Azt a választ kaptuk a kikötőben lehet érdeklődni.
A kikötőben nem láttunk senkit a hajóknál, viszont egy srác odajött, és megkérdezte, hogy mi foglaltunk-e nála hajóutat. Mondtuk, hogy nem. Mielőtt nagyon arébb ment volna, megkérdeztük, mehetünk-e mi is. Szerencsére volt hely, befértünk, csak meg kellett várnunk két embert. A hajózás nagyon jó volt, rejtett öblöket, barlangot láttunk. A régi Pluzine-ből épp szárazon maradt egy kis sziget, azt is megnéztük. Itt jött az ötlet, hogy másnap béreljünk kenut és evezzünk el a szigetre. A kenubérlést a hajózás után megérdeklődtük, szerencsére a hajós srác ezzel is foglalkozik. Reggel 9-re foglaltunk kenut.
A másik fontos kérdés az volt, hogy hol együnk. Ezt is a hajóstól kérdeztük meg, hogy hol tudnánk jó halat enni. A Zvono nevű éttermet ajánlotta. Kicsit hazabeszélt, mert ő is ott dolgozott, de nem bántuk meg. Helyi halászlét ettünk, utána borban pácolt pisztrángot grillezett padlizsánnal, cukkinivel, paprikával. Én megkóstoltam a házilag készített mézborukat. Színvonalban veri az összes szegedi éttermet, Pesten pedig az élvonalban lenne. Ennek ellenére nem drága hely.
Búcsú a Piva-tótól kis kenu túrával
Reggel 9-kor a Zvononál voltunk, vettünk két üveg mézbort. Utána a kikötőben találkoztunk a hajós sráccal, megkaptuk a kenut. Nem vagyunk evezés bajnokok, én egyszer eveztem a Tiszán sok évvel ezelőtt. Azért eljutottunk a szigetre. Körülnéztünk rajta, aztán ellenőriztem, hogy megy-e még az úszás. Tényleg nem lehet elfelejteni. Visszafelé már ügyesebben eveztünk, fél 11-kor a Zvonóban ittuk a kávét. Sajnos, ideje volt hazaindulni, úgy terveztük, hogy egy éjszakát megint Filipov Bregnél töltünk. Egyben hosszú az út.
Szerbia felé
Ismét megcsodálhattuk a P14-es út vonalvezetését. Most nagyobb volt a forgalom, kétszer kellett centizni a szembejövővel, hogy elférjünk. Egyszer az volt a szerencse, hogy a szembejövő autó tükre magasabban volt, mint a mienk, így elkerültük az összeakadást. Megálltunk mézet és sajtot venni, utána egyszer álltunk meg, hogy a Sedlót erről az oldalról is lefotózzuk. Žabljakban a Duga étteremben a pincérnőtől már szélesebb mosolyt kaptunk, valószínűleg a visszatérő vendégeket jobban szereti.
A határ előtti útépítés most szívatósabb volt, lassan haladtunk. Örültünk, amikor átértünk a szerb oldalra. Onnantól kezdve gyorsan haladtunk Filipov Breg felé. A parkolás ismét nyűgös volt, de Filip segített benne. A csapat többi része csak sötétedés után érkezett meg a tengerről, őket is sikerült elhelyezni.
Hazafelé
Követtük azt az utat, amin jöttünk. Az autópályát gyorsan elértük, és tudtuk, hogy le kell térni róla, mert Röszkénél sokáig tart átjutni. Kis érdekesség: a magyar határátkelőhelyet a Google Mapson nem lehet értékelni, a szerbet igen… Kübekháza fele mentünk, de ott a határőrök csak lustultak, sehogy se haladt a sor, ezért átmentünk Tiszaszigetre. Ott két kaput nyitottak, így másfél óra alatt átértünk a határon. Sajnos, az oltási igazolványokat nem kérték el. Mi sokakkal ellentétben nem azért mentünk Montenegróba, mert oltatlanul máshova nem engednek be karantén nélkül.
Délután 3-ra sikerült hazaérni, végülis 9 órányi utazással megúsztuk. Jövőre ősszel megyünk túrázni Montenegróba, mert a meleg és az UV-sugárzás kegyetlen. Ez a felfedező körút nagyon érdekes volt, örülünk, hogy vannak még olyan helyek, ahol nem kell a kocatúrázókat és kempingezőket kerülgetni. Nincs zaj és szemét, autóval nehezen vagy egyáltalán nem megközelíthetőek a kényelmes kiindulópontok.