A kígyómarás és ellátása

A posztot Milka Zsolt, a magashegyiturak.ro szerkesztője írta. Zsolt az aradi mentőszolgálatnál dolgozik, szabadidejében túrázik és fut. 

Viperákról és mérgükről általában

A  Kárpát-medence mérgeskígyói mind a viperafélék családjába tartoznak. Három alfajuk él itt: a rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis), mely kizárólag Magyarországon fordul elő, a keresztes vipera (Vipera berus), mely a legelterjedtebb, a Kárpátok teljes területén és Magyarország nagy részén is jelen van, (igen a Zarándi-hegységben is, igaz, már legalább tizenöt éve nem láttam egyet sem), és a homoki vipera (Vipera ammodytes) a bánsági hegyekben, Dobrudzsában él.

Egy egyszerű Google keresést alkalmazva arra jutottam, hogy ebben az évben Romániában, eddig – és még nincs vége a szezonnak – hét viperamarásos esetről számoltak be a hírek. Sajnos pontosabb statisztikákhoz nem jutottam hozzá. De ez is elég ahhoz, hogy felismerjük, a kígyómarás reális veszélyt jelent a hegyekben bóklászók számára. A turistaösvények száma folyamatosan növekszik, azokon pedig egyre többen gyalogolnak. Ugyanakkor – és most hozzuk fel újra az éghajlatváltozás mumusát – az átlaghőmérséklet növekedése és a szárazság kedvez a viperák elterjedésének, így nő a találkozások esélye is. Pár éve a Fogarasban 2300 m-es tengerszint feletti tartományban láttam viperát, ami eddig elképzelhetetlen volt. A fentebb említett alfajok közül a rákosi vipera mérge a leggyengébb, a homoki viperáé pedig a legerősebb, mintegy négyszer erősebb a keresztes viperáénál.

Egy bármilyen anyag mérgezőképességét az úgynevezett medián halálos adag (rövidítve LD₅₀) határozza meg. Az LD₅₀ értéket többnyire mg_anyag/kg mértékegységben adják meg, azaz a vizsgált anyag hány mg-ja okozza 1 kg élősúlyú kísérleti állat felének pusztulását 24 órán belül. Milton vizsgálta a kígyómérgek toxicitását. 1974-es jelentése alapján a keresztes vipera mérge LD₅₀ 6.45 mg/kg, miközben a kifejlett példányok 10 – 18 mg mérget fecskendeznek a sebbe. Vagyis egy 80 kg – os egyén esetén 6.45  X 80 = 518,4 mg jelentené a halálos dózist. A homoki vipera mérge LD₅₀ 1,2 – 2 mg/kg. Ez erősebb, de a kifejlett példányok szintén 10 – 20 mg közötti mennyiséget fecskendeznek a sebbe.

A kígyómarásokkal kapcsolatban fontos még egy dolgot megjegyeznünk. Az energiatakarékos életmódot folytató kígyók soha nem herdálják el a lassan termelődő mérgüket. Amennyire csak lehet, elkerülik a marást. Ha van lehetőségük kitérni, elbújni, akkor inkább azt teszik. Sokszor úgy harapnak – mintegy figyelmeztető jelleggel – hogy nem nyomják előre méregfogaikat, vagy ha be is szúrják azokat, nem fecskendeznek mérget.  Ha mégis mérget fecskendeznek akkor is csak keveset, szinte soha nem ürítik ki teljesen a méregmirigy tartalmát. Érdekes módon kivételt a fiatal példányok képeznek. Tapasztalatlanságukból adódóan képesek többször is visszamarni, miközben teljes méregkészletüket elhasználják.

A marás

A viperamarás helyén egy vagy két apró pont mutatja a tűhegyes fogak behatolását. Ha ilyet látunk az esetet kígyómarásként kell kezelnünk. Vigyázat, a vízisikló és az erdei sikló is harap. A megrémített kígyó (kifejlett példányai másfél méteresek) simán odakaphat a támadója felé. A szájában lévő szarulapocskák félkör alakban felsebzik a bőrt, horzsolásos sérülést okozva, ami erőteljesen vérezhet, és rövid időn belül csúnyán megkékülhet. Itt nem kerül méreg a sebbe, egyetlen veszélyt csak annak elfertőződése jelenthet, ennek függvényében látjuk el.

Úgy az ellátás, mind a méreg hatékonysága tekintetében nem mindegy, hogy milyen testrészen történt a marás. Egy végtagi sérülést könnyebb ellátni, lassabban terjed szét a méreganyag, szemben egy arcot vagy testet ért sérüléssel.Különösen szerencsétlen találat esetén a méreganyag rögtön a vénás érrendszerbe kerül, és onnan az egész testbe szétterjed, hatását fokozottan fejti ki. Ezzel szemben a zsírszövetbe, vagy bőr alá fecskendezett méreg, helyben megreked, hatása lecsökken.

Még két fontos dolog befolyásolja a sérülés kimenetelét: az áldozat méretei (120 kilós díjbirkózó vagy 20 kilós ovis) és a krónikus betegségek, amelyeket esetleg hordoz (szív és érrendszeri megbetegedések, diabétesz, asztma, allergiás hajlam).

Az adatokat nézegetve arra a következtetésre juthatunk, hogy a viperamarásba nem lehet belehalni. Pár éve a hátszegi sürgősségi ügyelet volt főasszisztensével beszélgettem (ott látják el a Retyezátban történt eseteket), ő azt az elméletét fejtette ki, hogy Romániában még senki nem halt bele a vipera okozta mérgezésbe. Vizsgálata szerint a nagyon kevés haláleset azért történt, mert a sérült anafilaxiás reakciót fejtett ki a méregben található fehérjékkel szemben (ugyanígy a méh vagy darázscsípésbe is bele lehet halni). Ő fontosnak tartotta, hogy a viperaméreg hatását semlegesítő ellenanyagot, az úgynevezett antiviperint ne rögtön, rutinszerűen adják be. A legtöbb esetben nincs is rá szükség, viszont beadásával az anafilaxiás sokkot kockáztatják. Az antiviperint kígyóméregből állítják elő, és szintén állati fehérjéket tartalmaz.

A viperamarások majdnem mindig nappal történnek, füves, bozótos, sziklás, napsütötte hegyoldalakon vagy erdei tisztásokon. Az esetek többségében az alsó végtagot éri a marás. Az áldozat általában hirtelen bekövetkező, erős, szúró fájdalmat érez. A fájdalom hatása alatt reflexszerűen elugró sérült, még láthatja a menekülő kígyót, amelynek hamar nyoma vész az aljnövényzetben. Mindig óvatosan, a lábunk elé nézve közelítsük meg sérült társunkat. Az ideális napozóhelyen akár több kígyó is tanyázhat, fontos, hogy még egy sérülés ne következzen be.

• Gyorsan ültessük le, majd fektessük le a megmart személyt. Vizsgáljuk meg a sérülést.
• A marás helyén egy vagy két apró szúrásnyomot fogunk megfigyelni, amelyekből enyén vér is szivároghat.
• A terület rövid időn belül megduzzad, elszineződik.
• A sérültünk fájdalomra panaszkodik, pulzusa emelkedik, légzése szaporábbá válik, verejtékezik, émelyeg, nyugtalan.
• Ha fokozódnak a tünetek akár hányás, ajak – és nyelvduzzanat, zavartság, keringés összeomlás, bénulás is felléphet.

Elsősegély

1. Fektessük le, és nyugtassuk meg a sérültet. Fontos, hogy ne uralkodjon el rajta pánikroham, és fontos, hogy pulzusát a lehető legalacsonyabban tartsuk. A gyors szívverés és keringés hamar szétteríti a mérget a szervezetben.
2. A sérülés fölé helyezzünk laza szorítókötést. Olyat, amely alá még be tudjuk dugni az ujjunkat. Nem célunk teljes mértékben leállítani a vérkeringést, csak enyhén lassítani akarjuk azt. Ha lehetőség van rá, lógassa a sérült végtagot.
3. Rögtön utána vizes borogatással kezdjük hűteni a teljes testrészt, de a sérült homlokára is kerülhet egy vizes kendő. A hideg víz összehúzza az ereket, lassítja a méreg szétáramlását.
4. A sérülést ne vágjuk ki, ne véreztessük, ne szívjuk ki szájjal!!! Az egyetlen elfogadott módszer a vákuumos méregextraktor használata. Túraboltokban lehet venni borsos áron, olyan fecskendőhöz hasonlító eszközt, melyet a sebre helyezve kiszívhatjuk vele a méreganyagot. Méregextraktor egy nagyobb fecskendőből (20 ml fecskendő kb. 25 Ft) pillanatok alatt improvizálható. Egyszerűen csak vágjuk le az alsó részét, a csővéget helyezzük a sebre, és szívjunk…
5. A gyors ellátás után fontos, hogy a sérültünket árnyékba helyezzük. A tűző napsütésben való fekvés csak rontana a helyzeten.
6. Ha ez is megvan, akkor hívjunk segítséget. A kígyómarást szenvedett sérült semmiképpen sem mehet saját lábán. Lehetőleg fekve kell szállítani, és közben orvosi felügyeletre is szükség van.

Fel kell készülnünk arra a lehetőségre, hogy a mentőegységek megérkezéséig órák is eltelhetnek. Folyamatosan kommunikáljunk, nyugtassuk a sérültet, ellenőrizzük, és időnként kössük kicsit magasabbra a szorítókötést, frissítsük fel a hűtőborogatást. Ha közben beesteledik, takarjuk be, óvjuk a sérültet.

Hogyan kerüljük el a viperákat?

Fontos, hogy néhány alapszabály betartásával próbáljuk elkerülni a kígyómarást.

Mindig nézzünk a lábunk elé, de ugyanakkor tudnunk kell, hogy a viperák terepszíne nagyon jól beleolvad a környezetbe.

A kígyók kitérnek a dobogó, csörtető, zajosan vonuló ember elől… de hogy néz az már ki, ha folyamatosan csörtetünk a természetben.

Hordjunk bakancsot, hosszú nadrágot…  a szandál az aszfaltra való.

Végül érdekességként megmutatnék egy fotót, amelyen jól látható a román hegyivadászok harisnyahordási módja. A hadseregben az a legenda járja, hogy azért hordják kihajtva a fehér harisnyát, mert a vipera reflex szerűen a fehér foltra támad, és akkor a bakancs vastag bőre felfogja a marást. Nem tudom, hogy igaz e a dolog, de jól hangzik…