Arad

Aradon sokszor jártunk már, de igazán jó forrást Arad történeti összefoglalójához nem sikerült találni. Ujj János Arad történelmi városkalauza című könyve megfelelő kiindulási alap és végre az épületekről is van információ.  További történeti posztokat itt találsz.

Ókori emlékek

Már az ókorban sem volt lakatlan Arad környéke, számos kőkorszaki, vaskori, bronzkori lelet került elő. A római hódítás előtt a dákok uralkodtak itt, a népvándorlás idejéből gepida, kelta, hun, avar, szláv leleteket találtak.

Honfoglalás és középkor

A magyarok hamar birtokba vették a területet, valószínűleg folytak harcok az itt élő népekkel. Arad a nevét I. István uralkodása alatt kaphatta. Az egyik változat szerint miután Ajtonyt legyőzték, Arad vagy Orod nevű ember lett az ispán, aki Csanád alvezére volt. A másik verzió, hogy az „úr” szóból származik a település neve.

Aradot először 1131-ben említették írásban II. Vak Béla adománylevelében. A király földeket és egy Gyarak nevű falut ajándékozott az orodi káptalannak. Az oklevélben „in castro Orodiensi” szerepel, valószínűleg a 9-10. században épülhetett. Ez a régi vár a mai várostól 7 km-re, keletre, a mai Glogovác területén állt. 1131. április 28-án itt tartották azt az országgyűlést, amelyen Ilona királyné parancsára azokat a főurakat, akiknek része volt a király megvakíttatásában, és támogatták a trónkövetelő Boriszt, megölték.

A vár mellett a XII. századtól prépostság és társaskáptalan működött. A káptalani templomot 1224-ben szentelték fel, a felszentelésen jelent volt II. András felesége, Courtnay Jolánta, akinek a segítségével sikerült befejezni az építkezést. A káptalan 1552-es pusztulásáig hiteles helyként működött, istenítéleteket is végrehajtott. A XII. századtól magának a várnak nem volt stratégiai jelentősége, így az is a prépostság tulajdona lett. A várat 1241-ben és 1285-ben tatárok elpusztították, és nem is említik Orodot a XIV. és XV. században az oklevelek várként. 1516-ban a tordai országgyűlés elűzte a káptalan tagjait, 1530-ban összedőlt a temploma.

Jönnek a törökök

1551-ben a törökök elfoglalták és lerombolták a régi várat. 1552 és 1554 között a Maros partján, a mai Arad területén palánkvárat építettek, ezt a tevékenységet pedig Zeberdin Mátyás, váradi püspök és Mágócsy Gáspár gyulai várkapitány többször próbálta megakadályozni. A régi Orod 1555-ben pusztult el végleg.

1595-ben Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem megszállta a várat, de augusztus végén a törökök üresen találták, és egyszerűen besétáltak. 1614-ben Bethlen Gábor szerezte meg, aztán 1616-ban visszaadta a törököknek.

Evlija Cselebi így írt a várról 1660-ban:

„Vára a Maros folyó Tó-vára (Új-Arad) környékén van, s négyszáz lépés kerületű tömésfal épület. Két erős deszkakapuja van, az egyik északon a Jenei-kapu, amely kapun kívül kétszáz keresztény ház van; a Temesvári-kapu mellett, egy négyszögű kis palánka belső erődítményül szolgál. Ennek csak egy egy kapuja van, de az erős…”

1686-ban Mercy gróf császári altárbornagy elfoglalta a várat, de őrizetlenül hagyta, így újra a töröké lett. Végleg 1688-ban Caraffa tábornok foglalta vissza.

Arad a határváros

Az aradi várat az 1697-es zentai csata után kezdték el építeni Georg Johann Haruckern tervei alapján. A régi, négyszögletű vár új sáncokat, bástyákat kapott. A Habsburgok új határvédelmi rendszer kiépítését rendelték el, ennek fontos része volt Arad megerősítése. A Maros és a Tisza sokáig határfolyók voltak Magyarország és a törökök között. Arad lett a Maros-Tisza Határőrvidék központja. Arzen Cernojevics pátriárka vezetésével 32 ezer délszláv hagyta el az otthonát és vonult északra, miután elegük lett a török támadásokból, és inkább a felszabadított területeken kerestek maguknak új otthont. A szerbek aktívan részt vettek a határvédelemben. Aradon és a környékén telepedtek le, ekkor alakult ki a Rác negyed vagy Rácfertály, amelyet később Sarkadnak neveztek el. A kuruc szabadságharc alatt Károlyi Sándornak nem sikerült a várat bevennie, csak a német várost és a Rácfertályt foglalta el. A kuruc lovas sereg nem volt felkészülve arra, hogy huzamosabb ideig várat ostromoljon. Az 1700-as évek során a török visszaszorult és Arad lassan elvesztette stratégiai fontosságát, megindulhatott a polgári fejlődés, céhek alakultak.

Arad története folytatódik, az első rész itt található.

Arad fejlődése

1702-ben érkeztek a városba a minoriták. Az első iskolát Höfflich Kamill atya nyitotta, amely 1745-ben lett gimnázium. Aradnak volt egy német és egy szerb városháza épülete, amelyek helyett 1770-ben egy újat építettek. A 18. század közepén készült el a barokk stílusú minorita templom, de a tornyát csak 1820-ban engedte az osztrák hadvezetés felépíteni.

Andrássy tér a templommal (forrás)

Arad ma is álló vára 1763 és 1783 között épült, tervezője Philipp Ferdinand Harsch tábornok. Az erődímény Vauban-rendszerű, szabályos hatszög alaprajzú, csillag alakú, a kerülete 3180 méter. Külső sánc vette körbe, amelybe a Maros vizet is beleengedhették, ezzel nehezítve az ostromlók dolgát. A közelében történő polgári építkezést Mária Terézia megtiltotta, még a teljes város elköltöztetése is felmerült. Miután II. József császár Aradra látogatott, kijelentette, hogy

„Arad marad!”

Más források Mária Teréziának tulajdonítják ezt a mondást, valamint azt állítják, valójában a várépítést szerették volna a várostól távolabb folytatni. 1834-ben nyerte el Arad a szabad királyi város címet. III. Károly ezt már 1732-ben megígérte.

A várost pezsgő kulturális élet jellemezte a 19. század első felében. 1812-ben Aradon alakult meg az első román nyelvű tanítóképző. Német és magyar nyelvű színtársulatok játszottak a városban, fellépett kor leghíresebb színésznője Déryné is. Magyar nyelvű közéleti újságja is volt Aradnak. 1827-től kezdték el kiépíteni a közvilágítást, eleinte olajjal, később gázzal világítottak, amelyet a villanyvilágítás váltott le.

A szabadságharc

A forradalom híre két nap alatt ért el Aradra, március 17-én este az aradi fiatalok követelésére a színházban felolvasták a 12 pontot, és elhangzott a Nemzeti dal. Március 20-án a városi tanács elfogadta a 12 pontot, két nappal később kikiáltották a sajtószabadságot is. Nemzetőrség alakult, viszont a vár Habsburg-hű maradt, ágyúzták Aradot. 1849. február 8-án véres csatát kellett megvívniuk az aradi nemzetőröknek és honvédeknek. A várból kitörtek az osztrákok, a városba pedig szerb csapatok törtek be. A várat később sikerült elfoglalni, július 2-án az osztrákok kivonultak. A vár parancsnoka fegyverletételig Damjanich János volt. Az utolsó magyar országgyűlés az aradi városházán volt, amely a vesztes temesvári csata hírére oszlott fel.

A világosi fegyverletétel után Haynau Aradot választotta főhadiszállásnak, itt hozta a halálos ítéleteket a forradalom politikusai, főtisztjei ellen. Október 6-án a vár melletti területen végezték ki a 13 aradi vértanút. Az 1850-es években a vár börtönként szolgált, a rabokat Bohusné Szögyény Antónia látogatta, próbált jobb körülményeket biztosítani nekik.

A kivégzés helyszíne (forrás)

Gazdasági fejlődés

A  város újabb aranykora a 19. század végén jött el. 1858-ban ért el a vasút Aradra, fontos csomópont lett. További vasúti érdekesség, hogy 1907-ben indult el keskenynyomtávú hegyaljai helyiérdekű vasút, amelyet 1913-ban villamosítottak, így Európa egyik első villamosított vasútja lett. Aradról Pankotára és Máriaradnára lehetett vele közlekedni. Sokaknak volt szőlője Hegyalján, de kirándulni is szívesen jártak a város lakói a Zarándi-hegység lábához. Az 1870-es évektől gyárak alakultak: bútorgyárak, gőzmalom, szeszgyár, a híres MARTA automobil gyár. 1900-ban 14 gyára volt Aradnak. Magyar, román, német nyelvű újságok alakultak, gimnázium működött a városban.

Szentháromság szobor (forrás)

A város mai arculata, jelentős épületei a XIX. század végéhez és a XX. század elejéhez kötődnek. Arad jellegzetes főutcája, szecessziós palotái, a Városháza, Kultúrpalota mind ebben az időszakban épültek. 1907-től Aradnak mozija is volt, több némafilmet forgattak a városban a ’20-as évek végéig. A Bohus-palota egyik különlegessége, hogy mozinak szolgáló terem is épült benne.

Bohus-palota erkélye

Az I. világháború után

Arad a román történelem szempontjából is fontos város, itt volt a nemzeti mozgalmuk egyik központja. Ioan Suciu a Román Nemzeti Párt tagja 1905-től a magyar országgyűlésben képviselte az erdélyi románok érdekeit. Az I. világháború alatt Aradon alakult meg a Román Nemzeti Tanács, amely tárgyalásokat folytatott a magyar kormány küldöttségével, amelynek vezetője Jászi Oszkár volt. A sikertelen tárgyalásokat követően 1918. december 1-jén Gyulafehérváron kikiáltották Erdély egyesülését Romániával.

1919. május 5-én Aradon ellenkormány alakult a Tanácsköztársasággal szemben, amelynek miniszterelnöke gróf Károlyi Gyula volt. Közben a román csapatok bevonultak Aradra, és megakadályozták, hogy az ellenkormány tagjai Szegedre távozzanak. Letartoztatták és internálták őket, később Szegeden alakult újra az ellenkormány.

Az I. világháború után az aradiak között is voltak olyanok, akik nem kívánták letenni a hűségesküt a román államnak, így távoztak a városból. A lakosság nagy része továbbra is magyar anyanyelvű volt, virágzott a magyar kultúra. Ebben az időszakban jelent meg a Periszkop című avantgárd folyóirat, amelyet Szántó György szerkesztett. A Genius az „egyetemes kultúra folyóirata”, szerkesztője Franyó Zoltán volt.  Aradon élt, és alkotott Fekete Tivadar műfordító, Nagy Dániel regényíró. Nagy Dániel kiadóvállalatot is alapított, amivel segítette a tehetséges írókat.

A gazdasági fejlődés a két világháború között lelassult. A MARTA autógyárat elköltöztették Aradról Brassóba, ott repülőgépgyárként működött tovább. A textilgyár viszont fejlődött, világszínvonalú, modern üzemcsarnokokkal, gépekkel szerelték fel a tulajdonosai, a Neuman testvérek. A Neuman család szociálisan érzékeny, törődtek a munkásaikkal, lakónegyedet építettek, bölcsőde és óvoda várta a dolgozók gyerekeit. A család korábban gyermekkórház létesítésére adományozott, segítették a szegény családokat, a gyerekeik oktatását támogatták.

A Kultúrpalota 1931-ben (Fortepan)

A II. világháború után

A világháborús harcok elkerülték a várost 1944 nyaráig. A szövetséges légierő lebombázta az állomás, vagongyár és a laktanya környékét, aztán ősszel a német gépek gépfegyvereztek, ez sok polgári áldozatot követelt. Románia kilépése után a magyar hadseregnek kellett biztosítania a német haderő visszavonulását a Balkánról, ezért bevonultak Arad megyébe. A magyarokat a román alakulatok feltartották Arad-Hegyalján, utána szovjet segítséggel visszaszorították. Ennek az eseménynek állít emléket az Ópálos határában található világháborús emlékmű. A magyar csapatok végül kivonultak Aradról, szerencsére a városban nem esett kár, csak a hidakat robbantották fel.

A szovjetek a háború után megszállták a várost, a román erők átadták nekik a várat és laktanyákat. 1958-ig maradtak. A kommunisták az egész országban átvették a hatalmat. Az erőltetett iparosítás eredményeként Aradon esztergapadgyár, óragyár, ipari óraműgyár, műtrágyakombinát létesült. A mezőgazdaság terén születettek furcsa döntések a tervgazdálkodás keretében, például történelmi borvidéknek számító Arad-Hegyalján káposztatermeléssel próbálkoztak. A gyárak munkaerő szükségletét a környék lakossága nem tudta kielégíteni, így a Kárpátokon túlról is érkeztek emberek. A növekvő számú lakosság lakhatását a gyorsan felépíthető panelházak biztosították. A lakosság összetétele megváltozott, nemcsak a betelepítések miatt, hanem azért is, mert a zsidók és németek inkább elvándoroltak a szocialista rendszerből.

A Szabadság tér 1979-ben (Fortepan)

A változatos helyi kultúrát felszámolták, csak kommunista pártlapok maradtak. Filharmonikus zenekar, román nyelvű színház és magyar irodalmi kör működhetett. A kommunista diktatúra nyíltan be kívánta olvasztani a nemzetiségeket, megszűntek a magyar tannyelvű iskolák, osztályok. Ennek ellenére működött a Periszkop Népszínház, Viola táncegyüttes, Tóth Árpád Irodalmi Kör, így sikerült megőrizni a magyar nyelvet és hagyományokat.

1989-ben Temesváron tüntetés kezdődött a diktatúra ellen, amelyhez második városként Arad is csatlakozott. Az embereknek elegük lett a nélkülözésből, szegénységből, a kilátástalanságból. December 22-én, Ceaușescu elmenekülése után vették át a hatalmat a tüntetők a kommunista városvezetéstől. 1990 után sok köztéri szobrot újra felállítottak, néhány épületet felújítottak, bár sajnos a belváros teljes restaurálása nem történt meg. A vár nem látogatható, továbbra is katonai objektum.

Források:

  • Kiss Gábor: Erdélyi várak, várkastélyok: Panoráma. 1990.
  • Ujj János: Arad történelmi városkalauza: Alma Mater Alapítvány. 2012
  • https://hu.wikipedia.org/wiki/Arad_(Rom%C3%A1nia)
  • http://www.nyugatijelen.com/jelenido/az_aradi_zsidosag_torteneti_kronologiajabol_2.php

További fotók:

Scroll to Top