A posztot Milka Zsolt, a magashegyiturak.ro szerkesztője írta. Zsolt az aradi mentőszolgálatnál dolgozik, szabadidejében túrázik és fut.
Stefanov Titus – Titi bácsi, (akiről bátran mondhatjuk, hogy Erdély egyik legnagyobb turistarelikvia gyűjtője) egy érdekes kitűzőre hívta fel a figyelmemet. A jelvény egy Zarándi-hegységben megtett túráról emlékezik meg, és valószínűleg a résztvevőknek osztották ki emlékül. A túrát az Aradi Torna Egylet (románul Societatea de Gimnastica Arad – SGA, az akkori törvények értelmében csak román nyelven lehetett használni az egyesület nevét) szervezte, időpontja pedig 1945. október 25. csütörtök és 28. vasárnap közé esett. A dátum számomra azért is érdekes, mivel alig fél évvel azelőtt ért véget a II. világháború, sőt mi több, csupán egy évvel vagyunk az arad–hegyaljai csata után, amely pontosan a túraútvonal egy szakaszán zajlott. Azon a területen, még bőven lehetett szétszórt hadianyag, felnemrobbant lövedék, vagy sebtében megásott katonasír. Titi bácsi szerint semmi meglepő nincs abban, hogy 1945-ben az aradiak ennyire komolyan járták a Zarándot, hiszen végig a II. világháború alatt szerveztek ide kirándulásokat, túrákat. A világégés csak 1944 szeptemberében érintette a területet, addig itt béke volt.
A jelvény
Az alpakából készített, kézzel gravírozott kitűzőre a megtett útvonal vázlatát vésették fel. Felkerültek a főbb csúcsok kezdőbetűi és középre az összesen megtett távolság. Sajnos a túráról a jelvényen kívül más információ nem maradt fenn. Nem tudjuk név szerint, hogy kik vettek részt rajta, hányan voltak, de még azt sem, hogy mi lehetett a pontos útvonal. Első látásra talán az útvonal rekonstruálása tűnt a legkönnyebbnek, de sajnos ebbe is beletörött a bicskánk. Csupán egy általunk valószínűnek tartott túraútvonalat sikerült meghatározni.
Nézzük csak meg jobban a jevényt:
Abból indulunk ki, hogy a dudorok csúcsokat jelölnek, a mélyedés pedig völgyet. A K betű alapján arra következtetek, hogy magyar elnevezéseket kell keresni. Ezek alapján akor a D. lehet Drócsa-csúcs, vagy Debelagóra-csúcs. Mindkettő, magas és jellegzetes pontja a Zarándnak. A J. talán Jerica (más J betűs csúcs nincs), de felmerül a kérdés, hogy miért pont ezt a csúcsot vésték volna a jelvénybe. Se nem magas, se nem jellegzetes… Abban hamar megegyeztünk, hogy a H. a Hegyes csúcsát jelölheti, mely a Nyugat-Zaránd legmagasabbika, igaz más H. betűs csúcs nincs is. A K.: ha nem csúcsban gondolkodunk, elvetve a fent meghatározott elvet, akkor lehetne Kaszoja. Közel van a Hegyeshez, még irányban is megfelelne, és valahol aludniuk is kell a túrázóknak. Csak az zavar, hogy miért jelölték domborulattal… Ha Kecskés-csúcsnak vesszük, sántít a Hegyeshez viszonyított távolsága, illetve a Hegyes – Jerica távolsághoz sem aránylik. Viszont jellegzetes csúcsa a Zarándnak, a Hegyesről végig a főgerincen haladva könnyen elérhető. De mi az S? Biztosak lehetünk-e abban, hogy az R – Radnát jelenti?
Nézzük csak meg térképre felrajzolva ezt az egészet:
Conop településről indulunk. Kék háromszög jelzésen a Debela Gora csúcsig ( D. 557m) kb. 9 km. Innen a főgerincen haladunk a piros sáv jelzést követve. Érintjük a Jerica csúcsát (J. 617m), a Hegyes csúcsot (H. 800m) majd a Kecskés csúcsot (K. 470m). Itt véget ér a főgerinc, amelyen nagyjából 32 km-t tettünk meg. Tovább a kék sávot követve, leereszkedünk Kladova településre, ez még olyan 5 km. Majd a Kis-Kladova völgyén újra északnak, a főgerinc felé fordulunk a sárga pötty jelzést követve, nagyjából 10 – 12 km-t megtéve. A völgyből kimászunk a radnai mellékgerincre, melyen a kék pötty jelzésen haladva délnek tartunk, érintjük a Selestuca ( S. 419m) csúcsot majd végcélunknál Radnán ( R.) kötünk ki, az utolsó 15 km-s szakaszt is megtéve.
Összeadva nagyjából 80 km-s körútról beszélhetünk. Térképre rajzolva többé-kevésbé lefedi a jelvényre gravírozott útvonalat. Ha elfogadjuk a fentebb leírt útvonalat, akkor a túrázók megalhattak a Debeleagórai menedékházban, a Kaszojai menedékházban, illetve Kladova településen.
Meg kell hagyni, hogy mindenképpen komoly túra lehetett, figyelembe véve a Zaránd domborzati viszonyait és monotonitását. Csak egy jó formában levő és lelkes társaságnak sikerülhetett a teljesítmény. Ilyen személyek pedig voltak Aradon, hiszen ebből az egyesületből nőtte ki magát az a közösség, amely meghonosította Romániában a tájfutást, és két évvel később az első versenyeket megrendezte.
Fotók és háttérinformációk Stefanov Titus arhívumából.