Idén is összejött a hosszú túra a Retyezátban, ezúttal a Zenóga-tó felől közelítettük a Retyezát központi részét. A Zenóga-tóhoz két turistaösvény megy fel, a piros háromszög a Gura Zlata menedékháztól indul, a kék kereszt a Gura Apei víztározótól. Utóbbi most sokaknak kényszerválasztás, ha ott derül ki számukra, hogy a Peleaga rétre vezető út járhatatlan. Mi a piros háromszöget választottuk, mert a Gura Zlata menedékháznál 5 lej/nap áron lehet parkolni, és valamennyire figyelnek az autóra.
Hosszú menetelés
Péntek éjjel érkeztünk a menedékházhoz, hogy szombat hajnalban már indulni tudjunk. Az időjárás előrejelzés nagyon zavaros volt, úgy gondoltuk, hogy minél hamarabb indulunk, annál kevesebb esély lesz vihart kifogni Radeș-Zlata platón. A sátorozásra kijelölt helyet kicsit nehezen találtuk meg, de végül meglett, a híd után balra kell fordulni, menni az úton, aztán bal kéz felől lesz egy mező, ahol táborozás nyomai láthatóak. Néhány kíváncsi ló odajött megnézni, hogy kik vagyunk, és mit akarunk, de ezen kívül más nem zavarta meg a sátorállítást.
Szombaton 6 óra körül elindultunk felfele. Eleinte a patak mellett mentünk, nagyon szép az útnak ez a része. Először szelíden emelkedett az út, de aztán jött az első kemény szerpentin a Csóka-hegy oldalában. Lassan haladtunk, mivel a 8 napnyi kajának már komoly súlya van. Nagyon örültünk, amikor elértük a fenyvest, aztán a törpefenyvest, végül megláttuk magát a platót. Volt egy kis eső, de nem volt komoly. A platóra felérve szinte már sík mezőn mozoghattunk. A vizet jól kiszámítottuk, mert elfogyott, ezért ittam az egyik forrásból.
A Zenóga-tóhoz viszonylag sokat le is kellett menni, de annak ellenére, hogy 9 órája meneteltünk felfelé, egész élénkek maradtunk. A víz a táborozó helytől messze van, meg kell kerülni a fél tavat. A főzést és regenerálódást egy csapat szamár zavarta meg, akik nagyon kíváncsiak voltak, és nagyon unhatták már magukat. Másnap megint korán kellett kelni, mert a Bukura-tóhoz akartunk eljutni a Judele-hágón keresztül.
Felhőben túráztunk
Felhős reggelre ébredtünk, a Judele körül gyülekeztek a fellegek. Ahogy haladtunk a hágó felé, egyre többször, és egyre sűrűbb felhőben találtuk magunkat. A hágóban nem időztünk sokat, nem indokolta a látvány, meg jobb volt elindulni lefele, amíg az orrunkig ellátunk. Nem voltam boldog a meredek, törmelékes lejtőtől, de hamar túlvoltunk rajta. A Függő-tónál megálltunk enni, ekkorra már elkezdett kisütni a nap is.
Nem is siettünk a Bukura-tóhoz nagyon, megálltunk fotózni a tavakat, nézelődtünk. A tónál kiválasztottuk a táborhelyet, elkezdtünk enni. Amíg ettünk, lett egy házőrzőnk, a kutya reménykedett egy ideig, hogy kap enni, végül rájött, hogy jobb, ha máshol próbálkozik. A Peleaga alatti völgyben birkákat legeltettek, az is jó fotótéma volt. A sátrak mellé hajtották őket, így közelről is lehetett fotózni őket.
Miután a birkák elmentek, esni kezdett, később elállt, aztán aludtunk valamennyit, valameddig, mert éjjel kitört a vihar. Szakadt az eső, villámlott, dörgött, rettenetesen… untuk. A sátor alatt és előtt összegyűlt a víz. Nem áztunk át, a sátor állta a vizet, csak a végében állt meg a víz a bakancsoknál, azt ki lehetett merni. Valamennyit végül sikerült aludni is, persze azt álmodtam, hogy a víz átlépi a sátor cipzárjának a szintjét, és befolyik.
A hétfők sose jók…
Kissé nyúzott volt a reggel, de úgy láttuk, hogy a Custura Bucurei csúcsra fel lehetne menni, de a Bukura-hágóig biztos, hogy érdemes lenne. El is indultunk, végül csak a hágóig mentünk, mert a hegycsúcs szégyenlősen elbújt a felhőben. Mivel kicsit sétálni akartunk, amint lehetett, lementünk a tó partjára, hogy onnan fotózzunk, nézelődjünk. Észrevettük, hogy tavi pisztrángok cikáznak a vízben, és rengeteg az ebihal. A szárazföldön pedig kicsi békákra kellett figyelni, kicsit ügyetlenül mozogtak a számukra nagy fűben.
Ebéd után se lett jobb az idő, így elaludtunk, pótolni kellett az éjszakai alvást. Viszont, szép és napos időre ébredtünk, sokan próbálták szárítani a cuccaikat. Az idő változékonysága miatt, hol elment a nap, hol nem, talán kicsit csepergett is. Estére szép fények lettek, ezért a Peleaga alatti völgyben kezdtünk el fotózgatni, amíg a nap el nem tűnt a Judele mögött. Másnap korai kelést terveztünk, mert úgy tűnt, hogy kora reggel érdemes elindulni, akkor még tiszta az idő.
Peleaga csúcs, tó, völgy, rét
A kora reggeli kelés nem volt kellemes, de ha egyszer muszáj… A Peleaga felé vettük az irányt, de nem a jelzett ösvényen, hanem a Custura Bucurei hágójába igyekeztünk a kőbabás úton. Nagyon jól döntöttünk, mert innen láthattuk, hogy az egész Hátszegi-medence felhőben van. Némi bámészkodás után elindultunk a Peleaga felé.
A Farkasfogaknál lett megint kilátás, itt a Rossz völgyre láttunk, és figyeltük, hogy kúszik fel a felhőzet a völgyben. A Peleaga csúcsra már fehér lett minden, de innen is érdekes volt a látvány. Lefelé már sejtelmes felhőben mentünk, olykor haloványan megjelentek a Farkasfogak sziklái. Mire a hágóba értünk, kitisztult kicsit az idő, láthattunk lenn a Peleaga-tavat, a Rossz völgy tavait és a Papusa csúcsát. A Papusán kicsit gondolkoztunk, de aztán ráállt a felhő, így nem tűnt túl vonzónak, hogy a tetejére felmenjünk. A Peleaga-tó fele vettük az irányt. Mivel jelzést nem találtunk, mentünk a mezőn, amerre jónak gondoltuk. Végül le is értünk a tó partjára azelőtt, hogy a látótávolság ismét minimálisra csökkent ismét.
A Peleaga-tótól lefelé kb. 200 méter szintet kellett veszítenünk a völgyig. Kicsit nehéz volt az ösvényt megtalálni, mert a jelzések elég ritkásan követték egymást, és a terep se egyszerű, köves, bokatörő, ráadásul nem láttuk a végét. Mikor szerencsésen leértünk, ismét fellebbent a fehér fátyol, így végre körül nézhettünk, hol vagyunk. A Peleaga-patak völgye is gyönyörű. Szerencsénkre nem állt ránk újra a felhő, így láthattunk a vízeséseket. A jelzések érdekes módon a Peleaga rét felé haladva megszaporodtak.
A Peleaga rétnek határozottan jót tett, hogy az út járhatatlan. Csendes, és tiszta volt. Egyébként idén jóval több állatot láttunk, a Bukura-katlanban hollókat, ragadozómadarakat, kistestű madárkákat, mormotát, rengeteg békát, talán 2-3 faj egyedeit. Biztos, hogy jobb a hegységnek, hogy nem lehet egyszerűen leparkolni a közepén, nem terheli a környezetet a sok nem oda való ember, akik úgy gondolják, hogy nyugodtan lehet szemetelni, és hangoskodni. Most meg kell dolgozni azért, hogy a Bukura-tavat elérje az ember.
A Peleaga réten ettünk, aztán vízvétel után indultunk volna tovább, de szakadni kezdett az eső, így elővettük az esőcuccokat. Mire elértük a törpefenyvest, elállt az eső, ismét meleg lett. Az esti taktikai megbeszélésen másnapra könnyű napot terveztünk, de persze nem úgy lett.
Vissza a Zenóga-tóhoz
Reggel kései ébredést követően Kávézombi közölte, hogy szerinte fel kéne pakolni, és vissza kéne menni a Zenóga-tóhoz, mert neki gyanús ez a verőfényes délelőtt. El is indultunk, ilyen érvelésnek nem lehet ellenállni. A Judele-hágóba felfelé se volt könnyű az út. Mire felértünk, határozottan gyűlni kezdtek a felhők, épülgettek a zivatartornyok. Nem is nézelődtünk sokat, hanem indultunk tovább a Zenóga felé. Annak örültem, hogy láthatom a völgyeket, nincs felhőben az egész. A tónál a korábbi helyen vertük fel a sátrat, hamarosan megjelentek a szamarak is. Az átköltözés jó döntésnek bizonyult, mert a Szlevej-gerinc felett fekete fellegek gyülekeztek. Hogy esett-e a Bukura-katlanban, a fene tudja, de annyira nem is voltunk rá kíváncsiak. Inkább aludtunk, mert kimerítő volt ez a nap is.
Tavakhoz a kék kereszten
A Zenóga-tótól a térképeken a kék kereszt jelzés levisz a völgybe, egészen a Judele-patakig, aztán felmászik a Szlevej-gerincre. Ennek nem volt sok értelme, idén az ösvény módosult, az eddig a kőbabával jelzett Csúnya-tavat és Csavart-tavat érintő út lett kék keresztnek felfestve. Úgy döntöttünk, hogy megnézzük ezeket a tavakat, ha a Szlevej-gerincre nem is megyünk fel. Nagyon szép és érdekes ez az útvonal, leereszkedünk a völgybe, patakokat keresztezünk, aztán felmászik az ösvény a tavakhoz. Szerencsénkre az időjárás is jó volt. Este a szamarak nem bírtak magukkal unalmukban, párszor el kellett őket zavarni, mert szinte már bemásztak volna a sátorba. Két szamár össze is verekedett, persze nem komolyan, de kaptunk egy kis műsort is tőlük.
Séta a platón
Másnapra nem terveztünk semmi komoly dolgot, felmentünk a Zlata-csúcsra. Onnan láttuk, hogy rossz idő lesz, így inkább visszafordultunk a tó felé, nem mentünk fel a Radeșre. A tóhoz leereszkedő ösvény elején kapott el minket az eső. Miután visszaértünk a sátorhoz, lestünk kifele, mert láttuk a Zlatáról, hogy emberek közelednek a platóhoz a kék kereszten. Meglepetésünkre csak a Zenóga-tó partjára mentek, népviseletbe voltak öltözve, és előadtak valamit. Biztos valami helyi népszokás lehet, hogy még szakadó esőben, közeledő viharban is végigcsinálják az előadást. Miután végeztek, el is indultak visszafele, pedig azt hittük, kivárják az eső végét a hegyimentők házában. Napnyugta előtt még a szamarakat fotóztuk. Ők szerették volna szamármódra harapdálással kifejezni szeretetüket, de azt már nem hagytuk nekik. Korán mentünk aludni, mert másnap vissza akartunk menni az autóhoz.
Ereszkedés
Reggel korán keltünk, viszont még be akartunk kukkantani a Gemenele-rezervátumba, ezért felmentünk a plató szélére. Láttunk zergéket is a Radeș-csúcs közelében, meg rengeteg kismadarat. Így kis kerülővel kezdtük meg az ereszkedést, de megérte. Lefelé gyorsan haladtunk, de a végére már rettenetesen fájt a lábunk.
A Zlata patakban gyors mosakodással szalonképessé tettük magunkat, mert a nagy elhatározás az volt, hogy keresünk valami helyet, ahol van kaja. Csak nem árt, ha be is engednek minket. A Gura Zlata menedékháznál kiderült, hogy van kaja, nem kell autózni sehova. Micset, sültkrumplit, káposztasalátát ettünk, Ursus sört ittunk hozzá. Az ételre várakozásban sokat segített, hogy Grimpix kolléga Tatahalál című posztját még a Peleagán letöltöttem, amikor volt net, hogy majd jó lesz esti olvasmánynak. Persze, azzal a lendülettel el is felejtettem, de a menedékháznál segített túlélni azt az óráknak tartó időtartamot, amíg kihozták a kaját.
Miután teletömtük magunkat, elindultunk a sátorozó helyre, aztán nyomban aludtunk is, miután sikerült elhelyezkedni. A másnap reggeli keléssel nem is volt gond, szerintem sikerült több mint 12 órát aludni. Nagy bánatunkra csak Nándorhegyen (Oțelu Roșu) sikerült boltra bukkanni, de azt a Lidl-t legalább rendesen kifosztottuk péksüteményekből. A túra eleje azért jó, mert elindulunk, megyünk, a vége meg azért, mert igazán tudjuk élvezni az ételt.
