Úgy látszott, hogy itt az idő, hogy megnézzük Szlovákiát. Egy hetet a Zemplénben és Aggteleken töltöttünk, de aztán elindultunk észak felé. Eredetileg Montenegró és Albánia lett volna, de a lehetetlen karantén szabályok miatt inkább megnéztük, mi van északon.
A kemping
Vannak magyar nyelvű oldalak, ahol kempingeket találhatunk. Ezeket felejtsétek el. A szlovák oldalakat is. Majdnem sikerült egy bezárt kempingben kikötni Blatnicán, de még az autóban észrevettem, hogy az elmúlt két év Google értékeléseihez a szövegek arról szólnak, hogy bezárt. A mellette lévő is bezárt… Ezeknek az információknak máshol nem találtam nyomát. A travelguide.sk és camping.info oldalakat mindenképp kerüljétek el.
Szerencsére volt egy másik terv is. A Fátra előtt a Tátrát néztem, ahol találtam egy erdei kempinget a Liptói Tátrában. A Racskó-völgyi kemping Liptóújvártól nem messze található. A recepciós lány beszél angolul. Csak készpénzzel lehet fizetni, ami nem volt nálunk. Szerencsére Liptóújváron van bankautomata, így másnap azzal kezdtünk, hogy megszereztük a kp-t. Fejenként 35 euró volt a 6 éjszaka. (Összehasonlításképp: Sárospatakon 4 éjszaka került ennyibe.)
A Racskó-völgyi kemping szép. Fenyők között lehet sátorozni, az egyik oldalán patak folyik. Tűzrakóhelyek, padok, asztalok is vannak. A társaság nemzetközi, szlovákok, lengyelek vannak főleg, de volt kínai lakó is. A vizesblokk szocreál stílusú volt, de tiszta. A zuhanyból jövő víz nem túl meleg, de legalább nem olyan hideg, mint a patak.
Biciklik is jöttek velünk. Amint megérkeztünk, gyorsan tekertünk is egyet, hogy megnézzük, hova is lyukadtunk ki. A kemping túraútvonalak elágazásánál fekszik, így ideális, ha nem szeretnénk folyton autózni, vagy nem szeretnénk egy vagyont otthagyni a központi Tátra szállásain.
Jakubina – jöttünk, láttunk, menjen vissza a fene
Másnap elintéztük a pénzügyeket, és elindultunk túrázni. A Jakubinát néztük ki. A völgyben mentünk kb. 2 km-t, aztán az ösvény meredeken visz fel a gerincre. Egy darabig nagyon jó az út, aztán kiértünk egy mezőre, ahol fenyőerdő lehetett régen, de az erdő eltűnt, maradt helyette a magas fű, és egy szép lila virág. Az ösvény nagyon meredek kaparássá alakult, és egész hosszan tartott. Örültünk, hogy elértük az erdőt. Egy ideig jól haladtunk, aztán sok lett a kidőlt fa. Egy halott fenyőerdőn kellett keresztül vágni. Inkább a gerincen kapjon el a vihar, mint ilyen helyen, mert ha nagy szél, akkor biztos a fák ütnek agyon… Ennyire még sosem örültem, hogy elértük a törpefenyőket. Viszonylag rövid törpefenyves után kiértünk a gerincre. Ez a rész kárpótolt az erdei szenvedésért, csodás a kilátás.
Nem mentünk el a Jakubina-csúcsig, mert láttuk, hogy nem férne bele az időbe, meg energiával se álltunk úgy. Az első csúcsra felmentünk, utána visszafordultunk. Lefelé a kaparás jó szívás volt, nem hiányzik újra. Másnapra valami lazát terveztünk.
Csorba-tó először és utoljára
Másnap elautóztunk a Csorba-tóhoz. Leparkoltunk a parkolóházban, ami másodjára sikerült. Aztán kerestük a térképen jelölt kisboltot, de sehol nem találtuk. Végül elindultunk a tóhoz a szállodák között. Hát… szépek. Megtaláltuk a kilátást, játszottunk kicsit a Yashicával, csináltam egy gyors vázlatot rajzhoz. Szép tó, de a Bukura-tó szebb nála.
Visszafelé bevásároltunk Liptóújváron. A kempingbe egy fél kocsmányi sörrel tértünk vissza, ezzel készültünk fel a másnapi Krivánra. Legalább egy híres hegyet meg akartunk nézni.
Kriván
A szlovákok híres hegye, a képe a 2 centesen szerepel. Sikerült ilyen két centest kifogni, meg is tartom, mert szép. A TANAP szabályai szerint napkelte után egy órával lehet elindulni túrázni. Autóval kb. a megfelelő időpontban értünk a parkolóba. A parkolási díj nem vészes, és a parkolóőrök nagyon jól irányítják azt az autótömeget, amivel a lelkes turisták érkeznek. Még hétköznap is sokan vannak. A hétvégét nem akarom tudni…
Az ösvény legeleje lombos erdőben vezet. Hosszan szerpentinezik a hegyoldalban, végül kiérünk egy gerincre. A következő hosszabb szakasz már a törpefenyvesben kanyarog. Vannak olyan szakaszok, amik ki vannak kövezve… Ami engem zavart, az a néhol orrbavágó húgyszag. Olyan helyeken, ahol nem lehet elvonulni, szóval sokan próba szerencse alapon pisilnek, hátha nem jár arra senki… Persze, lehetetlen pisilés nélkül kibírni a túrát. Lehet, nem ártana néhány pottyantós az ösvény mellé, ha már akkora a forgalom.
A törpefenyves után egy rövid gerincszakasz következik, és végül elérjük a hegyoldalt. Egy szinte függőleges szakaszon lehet felmenni a gerincre, ami okozhat vicces pillanatokat. Nem egyértelmű, merre van az ösvény, így simán sikerült egy kis sziklamászást is belevinni a produkcióba. Mikor egyben kiértünk a gerincre, iszonyat erős szelet kaptunk az arcunkba. Nagynehezen a csúcs alá vergődtük magunkat. Végül nem mentünk fel, mert a mi ízlésünknek már tényleg nagy volt a tömeg. Visszafelé egy régi ösvényen mentünk, amit viszonylag sokan választottak. Morzsalékos lejtő volt, viszont nem zuhanásveszélyes. Lefelé éreztük, hogy jó döntés volt visszafordulni, mert a lombos erdő szerpentinjén már nagyon fáradtak voltunk.
A kempingben ettünk, ittunk, aztán elhatároztuk, hogy másnap inkább a biciklikkel közlekedünk. Ez egy nagyon jó döntés volt. A Tátrával kapcsolatban elég vegyesek az érzéseink, de a bicajozni és sörözni visszamennénk. A bicajtúrákról lehet, hogy csak az Éhes biciklistán számolok be.
