Megint Retyezát, egy éven belül negyedjére, ezúttal a Borbátvíz völgyét fedeztük fel. Az utolsó falu a völgy előtt Hobica, aztán 22 km-en át erdészeti út következik, amit kb. másfél-két óra alatt tettünk meg az autónkkal. A parkolótól 1 km-re van a sátorozóhely, így nem kellett messzire menni a cuccokkal.
Hosszú út után jól esik a pihenés
Pénteken négy körül indultunk, a terv az volt, hogy a várhelyi kempingben alszunk. Már akkor láttam, hogy lehetnek vele gondok, mivel kerítés nincs, egy mellékhelyiség van, zuhannyal együtt. Rendben, egy éjszakát kibírunk. Nem volt probléma, csak reggel volt torlódás mosdóban. 10 lejt fizettünk fejenként.
Reggel korán indultunk, Hátszeg előtt útba ejtettük Demsust. A falu a valószínűleg 13. században épült Szent Miklós-templomról híres. Az építéséhez római sírköveket, vízvezetéktöredékeket használtak fel. A templom melletti harangtorony 1782-ben épült.
Hátszegre kicsit korán érkeztünk, de a VIP Foodban sikerült megreggelizni. A szószuk még mindig isteni. Paninit rendeltünk, ami nem volt panini, hanem szendvics, mindenféle zöldséggel, hússal és a VIP Food szószával megtöltve. Nagyon finom volt és elég energiát adott a következő szakaszra.
Hobica után eltűnik az aszfalt és megkezdődik a völgybe vezető, lassan, de biztosan emelkedő erdészeti út. Az autóval itt már óvatosan kell bánni az alattomos gödrök és kövek miatt, de odafigyeléssel nem okoz gondot a terep.
A kijelölt táborhely a menedékház mögött található. Mi a patak mellett, egy kis magaslaton választottuk ki a sátorhelyet, gondolva arra is, hogy ha eső lesz, mélyedésben nem lenne jó helyünk. A sátorveréssel nem siettünk, mert dél volt, sütött a nap, inkább pihentünk, pancsoltunk a patakban, felfedeztük a környéket, utánanéztünk, merre lehet vizet vételezni.
Első kör a Nagy-Csomfu-tóhoz
Késő délután döntöttünk úgy, hogy a sátrat felállítjuk, aztán elmegyünk a Csomfu-tóig, megnézzük, holnap merre fogunk elindulni. Találkoztunk a helyi esztena birkanyájával a Csomfu-pataknál, a kutyák pedig meglepő módon nem rendeztek koncertet, szinte levegőnek néztek minket.
A telefonos gps-ek vicces jószágok, nem működtek, így mentünk az orrunk után, ahogy szoktunk. A törpefenyvesben találtunk utat, aztán kikeveredtünk a pásztor ösvényre, amin kényelmesen elsétáltunk a tóhoz. Visszafele végig a pásztorok útját követtük, ami hosszabb, de kevésbé meredek.
Kusztura – a vihar ezúttal elmaradt!
Reggel nekivágtunk ismét a Nagy-Csomfu-tóhoz vezető útnak. A tótól folytattuk felfele az utunkat a glaciális lépcsőkön a Kusztura tavakhoz. Ez egy nagyon szép útvonal, a tavak nemcsak a gerincről gyönyörűek. A két tó között indul felfele egy kőbabás ösvény a Kusztura és a Nagy-völgyi csúcs közé… Mi elvétettük, eltértünk jobbra és kicsit magasabban jöttünk ki, mint amerre az ösvény vezet. Akkor még nem tudtuk, hogy vár még ránk kalandos hágóút a gerincre…
A Kuszturán nem időztünk sokat, a tavalyi és az idei vihar emléke élénken él az emlékezetünkben. A sárga kereszt jelzésen folytattuk az utunkat a hágóig, aztán a kék háromszöget követtük le a völgybe. A völgyben találkoztunk az öreg pásztorral, aki beszélgetni próbált velünk, érdekelte, merre voltunk, merre megyünk és megmutatta, hol van a közelben forrás, és adott nekünk vizet.
Este nagy volt a forgalom a völgyben. Az öreg pásztor az esztenához hajtotta a birkáit, utána egy nagyobb nyáj érkezett, öszvérekkel, szamarakkal 4-5 pásztorral. Úgy tűnt, hogy ők távolabbról vonulnak lefele.
Esős hétfő…
Mindenki utálja a hétfőket… A hegyekben mindegy, milyen nap van, most épp hétfőre esett a rossz idő. Nem mentünk sehova, nem volt értelme eláztatni a cuccainkat. Amikor nem esett, akkor fotóztunk, nézelődtünk a környéken.
Este az öreg pásztor meglátogatott minket, megkínáltuk diópálinkával, aztán kézzel-lábbal, kicsit románul a pálinka előállításról beszélgettünk. Az öreg fenyőpálinkát szokott csinálni. Mutatott két birkafülbevalót. Akkor veszik ki, ha megdöglik a birka… Két butább példány aznap a Csomfu-vízesés feletti szikláról leesett. Szerencsére a fotókon nem látszanak. Aztán kitaláltam, hogy mutassuk meg neki a térképet, mert a térkép szerint az esztena mögül indul egy ösvény, ami a Gruniu és a Lázár-csúcs közötti oldalgerincen kivisz a Kusztura-Gruniu gerincre. Az öreg rajzolt nekünk és ő inkább a Gruniu alatti völgyet javasolta, ahol van egy esztena is.
Este megint érkezett egy nagyobb nyáj, ők viszont a menedékház előtt pihentek le. A kutyák csak akkor foglalkoztak velünk, ha kijöttünk a sátorból, de igazából nem jöttek át a mi területünkre. Éjjel néha ugattak, aztán hajnali kettő körül tovább állt az egész nyáj. Hogy ez volt-e a terv vagy az erősödő eső nem tetszett a pásztoroknak, nem tudom.
Papusa
Szeles napra ébredtünk az eső után. Ez nekünk jó volt, mivel az erős szél szétkergette a felhőket. Reggel el is indultunk a Zergebak-tó fele, hogyha megfelelőnek ítéljük az időjárást, akkor mehetünk tovább a Papusára. A fenyőerdőben még hűvös volt, de amikor már kinn voltunk az erdőhatár felett, melegünk lett. Út közben találtunk málnát, aztán a Zergebak-tó alatti kis glaciális lépcsőn rengeteg áfonyát.
A tótól a Zárt kapuk nyergéig egy nehéz hágóút vezet. Hosszan és meredeken kanyarog felfele, de a tetején a jutalom a Gales-tóra nyíló kilátás. Egy kis pihenő után Papusa felé vettük az irányt. A turistaút változatos, a széles bálnaháton bandukolástól a kitett, sziklás ösvényig minden van. A Papusa alatt a Rejtett tavat csodálhatjuk meg… Aztán jön egy szikla, dróttal. Ez elsőre nehéznek tűnik, nincs lépés, de némi ügyességgel és erővel nem okoz gondot átmászni ezen a részen.
A Papusa csúcsán felhős kilátás fogadott minket, a Peleaga és a Retyezát titokzatoskodva burkolódzott az elvonuló felhőkbe. A szél erős volt, a levegő lehűlt, ezek biztató jelek voltak a jövőre nézve.
Lefele a Peleaga patak völgyét csodálhattuk meg, és a Papusa-Kis-Papusa közötti nyeregben még egy kis sziklamászás következett. Kis-Papusa oldalán van egy kővályú, nem éreztem különösebben nehéznek, pedig szokták emlegetni. A Papusa sziklakiugrásán felmászás után ez már nem tudott meglepni.
Csomfu-tó megint
Másnap úgy éreztük, nem árt egy pihenőnap, és jó lenne a Csomfu-patak völgyében egy komolyabb fotós túrát tenni. Délelőtt indultunk, és a Csomfu-vízesés alatti átkelésnél egy nagyobb birkanyájjal találkoztunk, ők is hazafele tarthattak. A vízesés felett elindultunk fotózni, hogy aztán megnézzük, fel lehet-e mászni a patakon… Nem ez volt a terv és nem is ajánlom senkinek. A pásztorösvényen éppen közlekedtek négyen, amikor kimásztunk, akkor kétszer visszanéztek, hogy igaziak vagyunk-e.
A völgyben most volt idő alaposabban körülnézni, állatokat, főleg madarakat láttunk, aztán előjött egy menyét, őt sikerült lefotózni, ahogy szalad.
Este az öreg pásztor megint odajött hozzánk, a telefonján mutatott fotókat a családjáról és az állatairól. Aztán címet is cseréltünk, hogy küldjünk neki képeket. Itt már éreztük, hogy jó lenne, ha legalább alapszinten menne a román, de hogy ez mennyire hiányzik nekünk, arra csak másnap jöttünk rá.
Jelöletlen utakon
Reggel ragyogó időre ébredtünk, a szél minden párát levitt a hegyekről. Elindultunk az esztena fele megkeresni az utat, de szembe jött a nyáj. A kutyákat megleptük, ezért jöttek szokás szerint ugatva és mérgesnek tűnve, de aztán megérkezett az öreg pásztor. Mutatta, hogy kövessük őket. Egy tisztásig mentünk a nyájjal, aztán elkezdte magyarázni az utat a völgybe a jobb oldali ösvényen. Valószínűleg nem arra az útvonalra gondolt, amin végig mentünk. A Kis-Csomfu-tóig biztos, hogy jól mentünk.
A tó után átkeltünk az áthatolhatatlannak tűnő sziklalabirintuson, miután egy köves, kietlen völgyfőbe jutottunk. Itt még találtunk utat, de szerintem csak a mormoták akartak minket csapdába csalni. Ennek ellenére kimásztunk a Kárpátok főgerincére egy lehetetlen útvonalon, ami végig a Zárt Kapuk hágójának rosszabb pillanatait idézte. A Csomfu-csúcs alá jutottunk, amire fel is mentünk, hogy lássuk, le tudunk-e menni a Nagy-völgyi csúcs előtt, mert nem volt kedvünk azt keresztezni. A térképek jelölnek lefele utat és tényleg könnyen le lehet jutni a Csomfu völgyébe.
Pénteken vissza a civilizációba
Pénteken délelőtt a Zergebak-tóhoz vezető úton sétálgattunk egyet, de csak a bivakhelyig mentünk fel áfonyázni. Úgy gondoltuk, megnézzük a Krivádiai-szurdokot. Ez nem jött össze, nem jöttünk rá, merre kell lemenni, meg kempinget vagy sátorozásra alkalmas helyet se találtunk a közelben. A várhelyi kemping fele vettük az irányt. Hátszegen megálltunk enni a szokásos helyen. A kemping ezúttal nem volt jó, kevesen voltak, ezért a kóborkutyák igen bátorrá váltak, egész éjjel ugattak, és túl közel jöttek a sátorhoz.
Vajdahunyad vára
Szombaton Krivádia helyett Vajdahunyadra mentünk. Ha van idő, akkor érdemes Hátszegről a mellékutakon menni, nagyon szép útvonal. A várba 30 lej a belépő, egyszer megéri. A fotózásért 5 lejt kérnek, de ez valószínűleg a fényképezőgép kinézetű masinákra vonatkozik, és nem telefonokra, vagy tabletekre. Azt hiszem, sikerült rendesen kihasználni a lehetőséget. A vár a jelenlegi formáját a 19. században nyerte el, azelőtt nem nézett ki ennyire mesekastélynak.
Ménes és Arad
Vajdahunyadról a Maros völgye felé vettük az irányt, mert úgy döntöttünk, hogy a ménesi kempingben alszunk. Gyorokon ettünk, strandoltunk, a meggyötört ízületeknek jót tesz az úszás.
Vasárnap reggel még belefért egy kávé Aradon és kicsit sétáltunk is a Maros parton, aztán délre hazaértünk.
