Kalandozás a Kis-Retyezátban

Lippáról írni nem volt időm, a wordpresst tanultam és a posztok fotóit cseréltem ki, ismerkedtem az új, 24 mm-es objektívvel, hogy túrán ne technikai dolgokkal menjen az idő és jó képek legyenek… 2-án indultunk túrázni, amivel kapcsolatban csak az volt biztos, hogy az autót a Nagy-Lepusnyik völgyében, a Berhina-réten hagyjuk és onnan felmegyünk a Paltina-nyeregbe. A Jorgován-kő meglátogatása biztos volt, de az nem, hol verünk sátrat és az sem, hogy nem fordulunk inkább a Godján felé a Jorgován-kő meglátogatása után.

Berhina-rét hajnalban

Berhinától a Paltina-nyeregig

Péntek délután vágtunk neki az útnak. Várhely után Clopotiva felé kanyarodtunk és a Sebes patak völgyében haladtunk a Gura Apei duzzasztógát fele. Az út helyenként csak fél pályás a kőomlások miatt, és a gát előtti nagy szerpetintől kezdve egyre romlik a minősége. Nyolc után értük el az erdészeti őrházat és a sorompót. Szerencsére kedvesek voltak és kinyitották nekünk, így tovább mehettünk a rét felé. A sorompónál 15 lei-t kell fizetni a behajtásért. Az úttal kapcsolatban nem túloztak, az őrház után van minden… Sziklaomlás, kátyúk, óriási tócsák, amikről nem látszik, hogy milyen mélyek. A Rotunda környékén jobb lett a helyzet. A Berhina-réten leparkoltunk, ettünk és felállítottuk a sátrakat.

Kilátás a Rades-Zlata platóra. Azt hiszem.

Reggel korán indultunk, hogy bőven legyen időnk menni. Miután átkeltünk a Paltina patakon, egy fenyőerdőben kanyargott a szerpentin felfele. Nagyon örültünk, amikor egy kis tisztásra jutottunk és kilátás nyílt a hegyekre. A tisztás végén egy völgyfő és legelő kezdődött, ahol sokat fotóztunk, amivel enyhítettük a szenvedést… Füves-göröngyös talajon, a tűző napon felfele kaptatni nem kellemes, viszont a látvány megéri. Ahogy nézelődtünk, egyik percről a másikra a Paltina felől egy sötét felhő kezdett gyűlni. Gondoltuk, a nyeregből szétnézve okosabbak leszünk, így siettünk felfele. Ott láttuk, hogy a Jorgován is szégyenlősen felhőbe burkolódzni készül. Épp egy pásztor legeltette a nyáját nem messze tőlünk és odajött hozzánk. Kézzel-lábbal mutogatva sikerült megtárgyalni a helyzetet és ő a Jorgovánt nem ajánlotta most, inkább azt, hogy menjünk le a Soarbele-völgybe, a tó mellett sátrazhatunk. Így is tettünk, a felhők pedig gyűltek. A völgy alján ettünk, ittunk, felfedeztük a környéket, fotóztunk és sátrat vertünk, amikor esni kezdett. Úgy döntöttünk, másnap korán indulunk és meglátjuk, mi lesz.

Megyünk felfele, az idő csodaszép
Kutyák, nyáj, háttérben a Jorgován
Kilátás a Soarbele-völgyből

Jorgován-kő és tovább

Reggelre se változott az idő, de azért elindultunk a nyeregbe. Onnan se tűnt szebbnek, viszont az utat és a jelzéseket láttuk. Néha fellebbent a fátyol és ki tudtuk venni a Sztenuletyét és az alatta levő völgyet, amikor már a gerincnek azon az oldalán haladtunk. Egyetlen sziklamászósabb rész volt ezen a szakaszon, ott oda kellett figyelni, hova és hogyan lépünk. A Jorgován alá érve se tisztult az idő, de letettük a cuccokat, és felmentünk rá, ha már ott vagyunk. A Jorgován-kő és a Retyezát többi legendájáról itt olvashattok.

Felhőben…

A Jorgovánt elhagyva lassan felszállt a felhő és visszanézve láthattuk a jellegzetes sziklaalakzatot, balra a Retyezát központi részét, jobbra a Zsil-völgyét és a Vulkán-hegységet. A turistaút az Albelét megkerülni, aztán leereszkedik a Dréksán patak mély völgyébe, 2000 méter környékéről 1800 méterre. Itt döntöttük el, hogy a Buta-tisztásig megyünk, mert csak dél van és belefér az időbe.
A Dréksán-havas teljesen más képet nyújt, mint a Jorgován-kő környéke. Széles gerincén alpesi rét kilátással a Retyezátra és a délelőtt elhagyott Albelére, Jorgovánra. A Jorgován közben ismét eltűnt a felhőben, szeret bújócskázni.

Jorgován-kő

A havasi legelő után törpefenyvesek és rétek váltakoztak a Buta-hágóig, ahol megálltunk pihenni a Papusa tavacskái mellett. Az utolsó szakaszon a Buta-tisztásig már elég fáradtak voltunk. A Paltina-nyeregtől a Buta-tisztásig 11 km-t tettünk meg, 440 méter szintet felfele és 751 méter szintet lefele. A Soarbele-völgyet nem tudom pontosan, ott lejöttünk az útról és a gerincre vissza pásztorösvényt követtünk. A Berhina-rét és Paltina-nyereg között kb. 2 és fél km és 735 méter szint van felfele a nyeregig.

Kilátás a Buta-tisztásról

Kusztura már megint

Hétfőn a Kuszturát szerettük volna megjárni, ha már ott vagyunk. Laza napot terveztünk, sok fotózással. Korán reggel vágtunk neki az útnak. Ahogy elindultunk, kutyák rohantak meg minket, vadul ugatva… Aztán felismertek engem és Kávézombit, így abbahagyták az ijesztgetést. A tavalyi túrán megismert kutyák voltak. A szürke kutya hagyta magát simogatni is, a pásztor kétszer szólt rá, hogy menjen vissza a nyájhoz. Az ősszel megismert pásztor nem volt most ott, rá jobban hallgatott. A nyáj mögött mentünk, de ők gyorsabbak voltak. A Buta-hágóban fotóztunk és reggeliztünk, aztán mentünk tovább a Kusztura fele. Közben a felhők gyűltek, jöttek-mentek, bukdácsoltak a gerincen.

Kilátás a Bukura völgyére
Havasszépe vagy rododendron

A szerpentines részen túl voltunk, felmentünk az első köves dombocskára, ahol fotóztuk a felhőt, ahogy ráül a gerincre, amikor körbezárt minket a tejföl és egyre kevésbé láttunk előre. Úgy döntöttünk, inkább visszamegyünk, mert amíg látszott a Kusztura, addig se tűnt bíztatónak a helyzet. Útközben fotóztunk, megálltunk enni, aztán indultunk, amikor dörrenés hallatszott. Mivel még mindig a felhőben voltunk, nem tudtuk, honnan érkezik a vihar. Mindenesetre lementünk a gerincen vezető útvonalról és a hegyoldalban rohantunk minél messzebb, mert az a biztos. A következő dörgés már jóval később jött. A nyáj a Buta-hágóban legelt és a törpefenyvesből hirtelen jöttünk ki, ezért a kutyák megrohamoztak minket, de aztán felismertek, hogy mi vagyunk azok… Már megint.

Indul a bekerítés…

Az eső akkor kezdett esni, amikor elértük az erdőhatárt. Itt időben elkezdtük elővenni az esőkabátokat és a hátizsákra az esőhuzatot, így nem áztunk el. A dörgések viszonylag ritkán jöttek, mire leértünk, szinte el is állt az eső. Aztán hol nem esett, hol esett. Ettünk, pihentünk és amikor kisütött a nap, felmentünk a Buta-tóhoz. Az út jelöletlen, pásztor ösvény vezet fel oda. Két glaciális lépcsőt kell megmászni, a tó 1850 méteren van, alig alacsonyabban, mint a hágó. Itt fotóztunk, nézelődtünk, aztán visszamentünk a sátorozó helyre vacsorázni.

Buta-tó

Jöttek a birkák…

Miközben ettünk, a Buta-tó felől jött egy pásztor, egy kutyával és egy birkával. A pásztor bárányt vitt a kezében, és csak a Buta-tisztáson tette le, hogy kibontakozzon a családi idill. Valószínűleg már nem volt idejük arra, hogy a Buta-tónál ismerkedjen az anyaállat a báránnyal. Hamarosan megjelent a nyáj, körbe lettünk véve birkákkal. A további evést elhalasztottuk a kutyák miatt. Azért szalonna bőrt kaptak, aminek nagyon örültek. A szürke kedvencünk jött babusgatásért, adott pacsit is. A birkák között volt bátrabb, az is jött simogatásért és szívesen nyalogatta kezünket. Valószínűleg a sós izzadtság tetszett neki. Egyszer véget ért a bandázás, ment tovább a nyáj, mi pedig folytattuk az evést és 8 körül aludni tértünk, mert másnap megint korai indulás következett, mentünk haza.

Ott maradsz… A fényképezőgépet is meg akarta nyalni

Nagy-Lepusnyik völgye

Reggel korán keltünk, viszont a pakolást nem könnyítette meg szürke kedvencünk felbukkanása. Valakinek foglalkoznia kellett vele mindig, különben útban volt. Szalonnát kapott, aminek nagyon örült. Szerencsére nem követett minket, azzal tisztában volt, hogy ő a nyájhoz tartozik.

Reggeli látogató
A hágóban maradt hó

A hágóba kb. egy óra alatt felértünk, ahol ettünk, aztán még egy másfél óra alatt leértünk a Peleaga rétre. A Nagy-Lepusnyik völgyében lélekben készültünk egy hosszú és unalmas menetre, de szerencsére akadt látnivaló. A patakon van egy nagy vízesés, amit csak távolról láttunk, nem tudom, le lehet-e menni, de kiderítem. Az út egy sziklaszoros felett megy, a patak mélyen kivájta sziklát. A Dréksán patak rengeteg követ hozott le és a vályút, amibe terelték, darabokra törte.

Nagyon mély volt…

A Berhina-rét előtt a vihar sok fát kidöntött, remélhetőleg gyorsan megnőnek a kis fák, amik így esélyt kaptak arra, hogy faóriássá váljanak. A kidőlt fákat nem szállították el, csak az utat tisztították meg. Hagyják, hogy a természetes folyamatok végbe menjenek. A Berhina-réten az autó megvolt, átöltöztünk, bepakoltunk. Néhány fotót csináltunk az útról és a víztározótól, aztán Szeged felé vettük az irányt.

Tigriske virágokkal

Scroll to Top