Kicsit csúszott az idei első túra a Zarándba, de végül eljutottunk a várakhoz, és megnéztük, mi van a Maros túlpartján, amit Erdőhátnak neveznek. Az Erdőháton hosszú idő után mi lehettünk az első turisták, nem nagyon járhat arrra a helyieken kívül senki.
Esős péntek
Péntek reggel indultunk útnak, Szegeden még biztatóan sütött a nap, aztán a pályán haladva egyre több lett a felhő, Aradon már esett. Mivel végre egyszerű hétköznap vetődtünk a városba, ezért a nehéz parkolás és rossz idő ellenére is felkerestük a Tulipán könyvesboltot. A Tulipán Arad egyetlen magyar nyelvű könyvesboltja, magyar borokat árulnak, programokat is rendeztek ott. Kiderült, hogy éppen időben jöttünk megnézni, mert júliusban már nem nyitnak ki, egyre csökkent az érdeklődés, nem éri meg fenntartani az üzletet.
A hideg és esős idő ellenére úgy döntöttünk, megnézzük, Gyorokon tudunk-e enni a strandnál. A tavalyi évhez képest annyi változás történt a tóparton, hogy a parkolóig leaszfaltozták az utat, és csúszdákat építettek. Szerencsére az éttermek nyitva voltak, így tudtunk micset ebédelni sült krumplival. Megbeszéltük a további terveket, ha már ilyen az idő, akkor nézzük meg a közeli bormúzeumot.
A múzeumot könnyen megtaláltuk, viszont kiderült, hogy régóta zárva van. Küldtem a Google Mapsra jelentést, hogy bezárt a hely, más ne nézze be többet a térképen. Innen átmentünk a világosi várhoz, gondoltuk, hogy érdekes látvány lesz a felhős időben.
A vár és a hegyek valóban izgalmas látványt nyújtottak. Az Alföldön már kisütött a nap, a hegyek még felhőben, szállt fel a pára. Erre a napra a sziklamászást buktuk a nedves idő miatt, ezért a Lippa fele vettük az irányt, de előtte feltankoltunk borból Balla Gézánál. Máshol magyarádi mustost nem tudunk szerezni, pedig a Szegedi Borfesztiválon kinn voltak, de pont ebből, a kifejezetten Arad-Hegyaljához kötődő borból nem hoztak.
Lippa belvárosban sikerült parkolni, aztán sétálni indultunk. Most nem voltunk hulla fáradtak, mint a vártól várig túra után, így alaposabban körül néztünk, fotóztuk a régi török bazárt. Az épületet jelenleg is használják. A Maros töltésre is felmentünk, ahonnan látszott a vár.
A solymosi várban kényelmesen berendezkedtünk, nem is jött már aznap senki. Másnapra azt terveztünk, felmegyünk a Balkonhoz, ahonnan jó a kilátás, csak tavaly az esős vártól várig túrán nem láttunk semmit.
Nézzük meg, mi van a Maros túlpartján
Reggel összeszedtük a cuccunkat, és elmentünk a Balkonra. Tényleg jó volt a kilátás, és az erdő is szép. Mire visszaindultunk, kisütött a nap, megjelentek az első gombaszedők, kirándulók. Valószínűleg nem értették, honnan jöttünk nagy zsákokkal. Levinni nem volt kedvünk reggel, hogy aztán megint visszamásszunk, így inkább vittük magunkkal erre a kb. 4-5 km-es sétára.
Miután bepakoltunk az autókba, elindultunk a kisboltba kávézni. Itt megbeszéltük a továbbiakat, hogy Soborsin fele megyünk, onnan át a Maros hídon Kaprióra falu felé, aminek a határából nyílik egy völgy, ahol van egy mészköves mászóhely, és maga a völgy is szép. A völgy pedig egy Bulza nevű kis faluba vezet.
Kis történeti érdekesség, hogy Kaprióra, vagyis románul Căprioara nyelvjárási jelentésben kecskegida. 1337-ben Caprewar alakban említették oklevelekben. Kiss Lajos nyelvész szerint ez a legkorábbi román településnév. 1911 és 1918 között Kaprevárnak nevezték. A falutól nem messze mészkő bányászat folyt.
A Pestiș-patak völgye
A völgy bejárata után hamar megláttuk a sziklákat, aztán sikerült is leparkolni a keskeny erdészeti úton. Arra hamar rájöttünk, hogy nem járnak erre se turisták, se mászók. A szikla alá megtaláltuk az utat, ami a kis faház tisztásáról közelíthető meg. Kávézombi fel is ment a tetejére, de azt persze rögtön láttuk, hogy ebből mászás nem lesz. Ebédeltünk, aztán úgy döntöttünk, felfedezzük a völgyet és a faház tisztásán alszunk. A tisztáshoz két farönkön lehetett átsétálni a patak felett, vagy még volt egy traktoroknak való gázló… Pár alkalom után megszoktam, hogy a két rönkön kell átsétálni. Vizet nem kellett volna venni a boltban, a leírásoknak megfelelően tényleg van egy forrás az út mentén, eléggé bővízű.
Kisétáltunk a völgy szájáig, rájöttünk, hogy nem is mentünk be sokat autóval, csak az ismeretlen út miatt tűnt soknak. Egyébként a völgyben nincs térerő, a GPS se mindig volt hajlandó működni. Aztán felfele mentünk a patak mellett néhány km-t. Eleinte elég szűk a völgy, aztán eljutottunk egy szélesebb részig, ahol legelő van, meg láttunk méhészeket. Közben az úton meglepően nagy volt a forgalom. A patak most szelídnek tűnt, de egyébként látszott, ha nagy esők vannak, akkor visz mindent, és nem békésen kanyarog, mint most. Halak is úszkáltak benne, voltak egészen nagyok is. Nem értek a halakhoz, de gondolom, hogy pisztrángokat találtunk. Mivel Bulzáig nem akartunk elmenni, és a legelő jó végpontnak tűnt, visszasétáltunk a faházhoz.
Sátorállítás után jött az ötlet, hogy ha már van a faházhoz kiépítve tűzrakó hely, akkor akár lehetne tábortűz is. Végül tűzugrás is lett, ha már Szent Iván éj van. Meg talán a szúnyogokat is távol tartja, mert azokból is akadt.
Másnap haza
Vasárnap délelőtt elindultunk vissza, aztán hirtelen ötlettől vezérelve maradtunk a Marosnak ezen a partján, nem mentünk át a soborsini hídon. Nagyon jó döntés volt, kis falvakon mentünk át, alig volt forgalom, hihetetlen nyugodt, szép ez a vidék. Aztán újra erdők között haladt az út. A fák magasak és öregek, mindenképpen szeretnénk visszamenni és jobban körülnézni ezen a tájon. Lippa előtt még megálltunk, mert olyan szépen látszott a solymosi vár. Utána már csak Aradon ugrottunk be a boltba némi reggelit venni, és mentünk haza.