Ősszel egy nagy túrát terveztünk a Retyezátba szeptember 10 és 18 között. Valójában inkább nyárias időnk volt, virágozott még a rododendron, csak a kiégett fű emlékeztetett arra, hogy vége a nyárnak. Délről, a Buta komplex felől akartunk felmenni a Peleaga rétre, miután leparkoltunk az autóval, aztán onnan tovább a Bukura-tó fele. (térkép)
Buta-tisztásig jutottunk
A Buta-komplextől a Buta-házig eljutni nem nagy kihívás, hiszen dózerúton ballaghatunk. Igaz, ez nagyon unalmas, de a monotonitást megtöri a Buta-vízesés, később a La Beci után az út kicsit vadregényesebb lesz, aztán a jelzés bevezet az erdőbe. Utóbbit nem volt jó ötlet nagy zsákkal követni. Mindenesetre sikeresen elértük a Buta-házat, ahol ettünk levest. Megtudtuk, hogy parkbelépőt a Buta-tisztáson álló salvamont kunyhóban lehet csak venni, a Peleaga-réten nem. A hegyimentő nem javasolta, hogy folytassuk az utat a Peleaga-rétre, így inkább letáboroztunk a tisztáson, aztán úgy döntöttünk, maradunk két napot. Másnap Kusztura, utána Piule…
Viharos távozás a Kuszturáról
A Buta-tisztás 1625 méteren van, a Buta-hágó pedig 1879 méter. A kettő közötti távolság kb. 1 km, szóval erős kaptatóról van szó a hágóba, de jobban jártunk, mintha a Peleaga-rétről indultunk volna a Kuszturára. A Buta-gerincen kényelmesen végigsétáltunk, aztán jött a keményebb emelkedő a csúcs előtt. A Kusztura 2457 méter magas csúcsáról megcsodálhatjuk a Kis-Kusztura és Nagy-Kusztura tavakat, kicsit látszik a Zergebak-tó, Papusa és Peleaga csúcsokat is jól láthatjuk, valamint az egész Buta-gerincet, Nagy-Lepusnyik völgyet, Buta-völgyet, Nagy-völgyet. A csúcsról tovább lehetne menni a gerincen, bár a jelölések már kopottak és hivatalosan megszüntették a Lázár-csúcsra és még tovább vivő ösvényt.
Miután elindultunk lefele elég csúnya felhők kezdtek gyülekezni, ezért a Buta-gerincen már szinte futottunk, amikor elkezdett esni az eső és dörgött az ég. Tudtuk, hogy a hágót el kell érnünk, mielőtt igazán belekezd a vihar, mert a gerincen ilyen időben tartózkodni nem életbiztosítás. Pont időben sikerült elhagynunk a hágót és elázva értünk a sátorhoz. A délután további részében a dörgéseket hallgattuk és vártuk, hogy elmenjen a vihar. A másnappal kapcsolatban úgy döntöttünk, hogy délután 1 előtt vissza kellene érni…
Beálltunk pásztornak
Hétfő reggel nem mentünk dolgozni, mégis sikerült egy dolgos délelőttöt eltölteni a hegyen. A Szkorota-hágóba indultunk, hogy onnan a Piuléra menjünk fel. Egy tisztáson vizet töltöttünk és áfonyát szedtünk, amikor egy birkanyáj érkezett két pásztorral és négy kutyával. Az egyik pásztor barátságosabb volt, így hozzácsapódtunk és mentünk vele és a kutyákkal. Igazi pásztornak nézett ki, pokróc a vállán, kalapjában rododendron virágok, nagy bot. A kommunikáció nehézkes volt, de valahogy boldogultunk és kiderült, hogy a barna kutya lusta, a szürke, hosszúszőrű félénk, a fehér, fekete folttal az egyik szeme körül komisz és nem szabad simogatni. A pásztor a kedvenc kutyájára igazán büszke volt, pacsit is tudott adni és ha nem volt dolga, akkor úgy viselkedett, mint egy öleb.
A Szkorota-hágóban ittunk a pásztorokkal pálinkát és konyakot, aztán elmagyarázták, hogy a Piule legalább 1 óra. Ők mentek tovább a Szkorota-völgybe, mi maradtunk. A Kusztura felett ismét felhők gyülekeztek, így inkább úgy döntöttünk, hogy visszafordulunk. Amint visszaértünk, csepegni kezdett az eső, aztán szakadt és jégesőre váltott. Estére ismét derült idő lett.
Irány a Bukura-tó
Reggel nem tűnt valami szépnek az idő, de azért összepakoltunk és elindultunk a Peleaga rétre. A hágó alatt összetalálkoztunk a tegnapi pásztorokkal és kutyákkal, bár a meredek kaptatón már nem tartottuk velük a tempót a nagy hátizsákokkal a vállunkon. A hágóban sűrű felhőbe kerültünk, a szembe jövő túrázók mondták, hogy lejjebb esőre készüljünk, így elővettük az esőkabátokat. A Peleaga rétre tényleg rossz volt az út, sötétben nem lett volna jó lefele menni. A réten a hegyimentők háza áll, egy hegyimentő volt ott, aki tavalyról emlékezett rám. Persze, nehéz is lenne elfelejteni. Nagyon örült nekünk, kaptunk teát, én egy almát is ettem és megszáríthattuk a cuccainkat. Beszélhettem a hegyimentők rádiójába is.
A Peleaga rét és Bukura-tó közötti távolság nem nagy, de nekünk 2 és fél órába telt. Közben az eső elállt, a felhők lassan szakadoztak. A glaciális lépcsőkre lelkileg felkészültem, így nem lepett meg, hogy a negyedik lépcső után következett a Bukura-tó. Ezután persze a táborhely kiválasztásának kényes művelete következik, ami akár tovább is tarthat, mint felverni a sátrat. Végül sikerült és beköltözhettünk. Ettünk és utána sétálni indultunk a tó körül. Nekem az az ötletem támadt, hogy menjünk le a partjára és mellette menjünk, ameddig tudunk. Visszafele viszont feljebb mentünk és meg kellett keresni a villámcsapás helyét. Nem volt nehéz megtalálni, az ösvény mellett van egy szikla, elég egyértelmű nyomokkal és kopott turistajelzéssel az oldalán. Én azért építettem rá egy kőbabát. Alig találtam olyan kavicsot, ami nem mállott volna szét egy erősebb szorításra, iszonyat hőhatás érte a sziklát, még a növények se vették birtokba a felszabadult talajt.
Retyezát
Reggel korán keltünk, mert a Retyezátra akartunk felmenni. A Bukura-nyereg fele indultunk és onnan a Bukura I. csúcs keresztezésével mentünk át a Bukura és a Retyezát közti gerincszakaszra. Innen a Gemenele Rezervátum elzárt völgyében lévő tavakat lehet megcsodálni, később a gerinc tetejéről a Stânişoara völgyet és gerincet is be lehet látni, valamint átkukkanthatunk a Pietrele gerincre és a Farkasfogakra. Az igazán kemény munka a Retyezát-nyereg és a csúcs között várt ránk. Sok kőfolyást kell keresztezni, nem mindig egyértelmű, merre megy az ösvény. Persze, megérte felmenni, gyönyörű a kilátás. Visszafele a sárga jelzésen mentünk a Kapu-tó fele, nekem nem volt kedvem a kőtengereken ugrálni, inkább a tavakat szerettem volna látni. A sátorba visszaérve talán ettünk valamit, talán nem, de az biztos, hogy nagy szundítás következett, mert valamikor este fél kilenckor sikerült felébredni és átöltözni alvós ruhába.
Peleaga
Nem keltünk korán az előző napi Retyezát menet után, így elég későn vágtunk neki a Peleagára vezető útnak. Mire felértünk, sötét felhők gyűltek az égen, így nem maradtunk sokáig. Én örültem, hogy látom a Rossz völgy tavait, a Papusát, mert amikor 2014-ben fenn voltunk, akkor az az oldal végig felhőbe burkolózott. Lefele a Farkasfogak felé mentünk, aztán a Custura Bucurei előtti nyeregben a kőbabákkal jelzett úton a völgybe indultunk. Nem volt kedvünk keresztezni azt a csúcsot, mert fáradtak voltunk. Közben a nap kisütött, így áfonya szedés mellett döntöttünk, mert emlékeztem rá 2014-ből, hogy hol lehet sok áfonyát találni. Végül hamar menni kellett, mert ismét gyűlni kezdtek a felhők a gerinc felett, amik kavarogtak egy ideig, de végül estére ismét eltűntek. Este három túrázó meghívott minket sült kolbászt és szalonnát enni, aminek nagyon örültünk, ezúton is nagyon köszönjük. Rájöttünk, hogy legközelebb több inkább több kolbászt, füstölt sonkát, esetleg tepertőt kell hozni, mert a zabfalatok, müzliszeletek és májkrémek 3-4 nap alatt igen unalmassá válnak.
Vissza a Peleaga rétre
Másnap még felsétáltunk a Bukura-nyeregbe reggel, aztán összepakoltuk a cuccainkat. Valamivel könnyebbek lettek a zsákok, mert a kaja fogyott. A Peleaga rétre 2 óra alatt értünk le. Miután felvertük a sátrat, kicsit feljebb sétáltunk a völgyben és olyan elméleti lehetőségről beszélgettünk, hogy a Peleaga patak völgyéből a Kis-Papusa alatti hágón keresztül biztos át lehetne menni a Borbátvíz-völgyébe. Miután visszaértünk ismét találkoztunk a hegyimentővel, aki meghívott minket a ház mögötti tűzrakóhelyhez ücsörögni és melegedni.
Igen hosszú az a dózerút, de a végén volt pisztráng, zuhany és ágy…
Reggel megkezdtük a 12 km-es utunkat vissza a Buta-komplexhez. Mivel tiszta idő volt, így a Buta-hágóból még láthattuk az éles gerinceket, magas csúcsokat. A Buta-házig egész érdekes volt az út, aztán kezdtünk beleunni a menetelésbe és fáradni. A Buta-vízesés után van sok kanyar és szerpentin, ott már komolyan elegünk lett, de végül elértük a rétet és az erdei utat, ami meredeken szalad le a Buta-komplexhez. Az autónál gyorsan megszabadultunk a bakancsoktól és a zsákoktól. Megnéztük a Buta-szorost, aztán elkezdtünk szállás után nézni. A Buta-komplexbe nem bakancsos turistákat várnak, az hamar kiderült. Kétszer fordultunk az autóval, mire megtaláltuk Albert Zoltán vendégházát. Nála volt hely, kényelmes ágyakkal és fürdőszobával. De mielőtt lemostuk volna az elmúlt hét porát, még visszaültünk az autóba és megkerestük a főút mellett a Retezat panziót. A peleaga réti hegyimentő mesélte, hogy ott lehet pisztrángot enni. Az étlapon nem volt rajta, így rá kellett kérdezni, hogy mi a helyzet. Szerencsére volt, így fejenként két kövér pisztrángot ettünk meg, nagyon finom fokhagymás szósszal.
Kolc vára
A szálláson zuhany és hajmosás után újra szalonképes lettem. Ágyban aludni annyira szokatlan volt, hogy állandóan felébredtem. Reggel túl korán elindultunk, valahol venni akartunk péksüteményeket reggelire, de helyi idő szerint csak 8-kor nyitottak a boltok. Végül sikerült bevásárolni és elég energiát összegyűjteni Kolc várához. Hátszeg előtt tértünk le a főútról a várhoz, amely Szuszény falucska feletti sziklaormon trónol. Ez a terület a Kendefi család birtokában volt a 14. századtól kezdve. Kendefi Mihály fiai 1511-ben azzal vádolták Vancsoki Kendét, hogy a toronyból meglovasított némi aranyat, gyöngyöt, ezüstöt 1493-ban, amikor még élt az apjuk. Azt nem tudni, hogy mi lett az ügy vége. A várat a törökök elfoglalták (arról nincs adat, mikor), és elhurcolták Kendeffy Ilona férjét, aki a fogságban halt meg. A monda szerint Ilona addig fonja az aranyfonalat, amíg a férje tömlöcéig nem ér és akkor kinyílik a zár. Mi nem találtuk meg Ilonát, lehet, hogy sikerült neki a művelet. A törökök elfoglalták a várat. A XVII. században ismét a Kendefi család birtokában volt a terület. A vár a XVIII. századtól kezdve romos állapotban van.
A vártúra után Hátszeg fele vettük az irányt, ahol a VIP Foodban kávét ittunk. A Retyezát fele is itt álltunk meg, mert nagyon finom náluk a kaja, én főleg majonézes szószukért vagyok oda. Ezúttal korainak éreztük az ebédet, ezért csak kávéztunk. Szegedre Hátszegről az utat kb. négy óra alatt tettük meg.