A nyár a túlélésről szól már évek óta. Túl meleg, túl viharos, és ez júniustól szeptemberig kitart már. Egy gyors augusztusi kiszaladást olykor megkockáztatunk. Idén úgy döntöttünk, hogy a Cserna völgye és a szurdokok jobb választás a magashegységek helyett. A szokásos kempingbe mentünk, nem volt cél, hogy nagy zsákkal mászkáljunk.
A Lui Stan meghódítása
Kissé viharos időben indultunk, de mire estére a kempingbe értünk, szerencsére már nem esett. Másnap reggel a június elején csak félig megmászott Lui Stanra készültünk. Felhős idő volt, és mire odaértünk a La Fântânăhoz dörögni kezdett az ég, és ömlött az eső. Inkább megvártuk, hogy elálljon.
A kaptatón gyorsan túlvoltunk, aztán a karrmezős gerinc következett. Szerencsére az ég felhős maradt, mert tűző napon nagyon meleg lett volna a mészköves gerincen. A csúcsig egy erdős szakaszon kell átvágni, de a csúcsról van kilátás minden irányba. Közben az időjárás határozottan romlani kezdett, ezért siettünk le a hágóba. Mire leértünk, kitört a vihar, a nagyrészét egy sziklához húzódva töltöttük. Kicsit esett még, amikor továbbmentünk, fel a hágón egy nagy, füves lapályra. Gyorsan elértünk az elágazáshoz, ami az erdőbe vezetett. Néhány pásztorkutya úgy gondolta, hogy jó lesz kicsit megugatni minket, de aztán látták, hogy nem igazán keltik fel az érdeklődésünket. Az egyik tovább maradt, hogy hátha kap valamit. Nem kapott, így szomorúan elbaktatott a többi után.
Az ösvény folytatását nehéz volt megtalálni, de végül meglett. Az eleje egész jó volt, aztán elveszett a susnyásban. A jelzéseket és a gyenge GPS jelet követve sikerült átverekedni magunkat rajta, de legközelebb bozótvágót is viszünk.
Az erdőből kiérve egy csapat legelésző kecskével találkoztunk. A kutyák miatt nagy ívben kerültünk őket, pedig a pásztor is észrevett. Igazából a kecskék se tűntek túl kedvesnek, a szokásosnál nagyobb példányok voltak. A kutyának biztos tud parancsolni a gazdája, de a kecske csinál, amit akar. Lehet a kutyák a pásztort védik a kecskéktől…
Siettünk lefelé, mert erősebben kezdett esni, néha megdörrent az ég is. További motiváció volt, hogy a La Fântânăt nyitva találjuk, és tudjunk enni. Szerencsére nem az a korán bezáró hely, így ettünk csorbát, utána sült bárányt, disznót és kolbászt. Vettünk sajtokat, kolbászt, kaptunk ajándékba egy üveg fügelekvárt, mert desszertnek papanasit kértem, és túl szomorúan nézhettem, amikor mondta, hogy az nincs. A tulajdonos megmutatta a szálláshelynek kialakított óriási hordót és egy dézsát, amiben lehet pancsolni.
Estére nagy eső jött, ami megmutatta, hogy miért volt jó ötlet új sátrat venni egy kisebb vagyonért. A régi sátorról úgy gondoltuk, hogy völgyben, kempingben jó lesz, ne az újat egye az UV. Kicsit beáztunk, nem tartja már kinn a vizet úgy az anyag, ahogy kéne. Úgy voltunk vele, hogy nappal nem hagyunk benne semmit, éjjel pedig figyeljük, hova pakolunk.
Herkulesfürdő
Másnap reggel szép idő lett, és egyre melegebb. Herkulesfürdő alaposabb körbejárása mellett döntöttünk. Érdemes korán beérni a városba, mert gyorsan tele lesznek a parkolóhelyek. A parkolást egy applikáción keresztül lehet kifizetni, a táblákra kiírták, mit kell letölteni. Az app könnyen használható, bankkártyával lehet fizetni, nagyon kényelmes. Nem volt kedvem óránként hosszabbítani, és egyébként is 3 órán túl már a 24 órás parkolójegy éri meg, így nyugodtan bejárhattuk az óvárost.
A kis kávézóban kezdtünk, ahol továbbra is jó kávét készítenek, és a péksütemények is finomak. Utána elindultunk sétálni. Tavalyhoz képest történtek változások, haladnak a felújítással és az épületek állagmegőrzésével.
Éttermet kerestünk, végül a Versay Hotel teraszát választottuk, és nem bántuk meg. Elsőre gyanús turistacsapdának tűnik, de eddig itt kóstoltuk a legjobb pacalcsorbát. A csirkés csorba is elsőosztályú. Az étlapról a négysajtos tészta tetszett meg. Tökéletes arányban vegyítették a sajtokat és az ízeket. A sort papanasi zárta, ami szintén tökéletes volt.
Délután a Csernában pacsálás és a parton ücsörgés volt a program. A víz elég zavaros volt, ezért nagy úszást aznap nem csaptunk.
Túlélő túra a Prisăcinei-szurdokban
Másnapra a Prisăcinei-szurdokot terveztük. Tavasszal valami túravezetővel és csoportjával futottunk össze, azt mondta, arra viszi le a csoportját. Nem vészes az út, kicsit mászós. Túravezetőnek is akkor hiszünk, ha ló legel a sírján, vagy medve falatozik belőle. Esetleg a kutyák játszanak a csontjaival. Jó, nem az összes kókler, csak egy (sajnos) jelentős részük. De nem szeretnék előre szaladni, lássuk az eseményeket sorban.
A szurdokhoz a kempingből gyalog mentünk, mert azért a pár km-ért felesleges az autót járatni. A kempingből Rém, Borz és Lúzer boldogan jöttek velünk… A rövid aszfaltos szakaszon az autósok már nem voltak annyira boldogok. Aztán végre elértük a rozoga hidat és a patak menti ösvényen vonultunk a falkával. Szép az ösvény a patak mellett, még egy eldugott kis kempinget is találtunk. A Drăstănicului szurdoknak gyönyörű vízesése van, utána a Prisăcinei-szurdok bejárata következett. Itt kellett volna visszafordulni, mert a kutyák a sziklás bejáraton nem tudtak felmászni. Gyanúsnak kellett volna lennie, hogy ez nem olyan egyszerű, mint a tavaszi túravezető állította. A térkép is gyanús, hogy a netes Muntii Nostrin nincs feltüntetve, a papír térképen pedig lehúzták a sárga csíkot. A harmadik gyanús körülmény maga a sárga csík, amin a Prislop-hágón jöttünk le. Senkinek nem ajánlom azt az útvonalat, mert a völgyi szakaszt erősen kimosta a víz és kezd eltűnni. A felső szakasz tavasszal sártenger, a nyarat és az őszt nincs kedvünk ellenőrizni.
A szurdok eleje nem volt nehéz, látványos, még egy Bigér-vízeséshez hasonló képződmény mellett is elhaladtunk. Aztán következett egy meredek, morzsalékos emelkedő a sziklapárkányra. Ez párkány sem volt nehéz, de olyan szakaszok szabdalták, ahonnan egy rossz lépéssel könnyen ki lehet csúszni. Az ösvény nincs karbantartva, néhol oda kell figyelni, merre kanyarog.
Nem sok kép készült erről az útról, mert a leglátványosabb szakaszon az egyik oldalon rózsabokrok vannak, mellettük egy egy-másfél méter ösvény, utána szakadék. Aki itt csoportot végigvisz, biztos, hogy nem normális. Ha a szurdok alján van egy titkos ösvény, akkor meg elnézést. Tavasszal sem lehetett jobb a helyzet, május végén eléggé lombos-bokros már minden.
Az egészből mégis a kedvencem a két, kidőlt bükkfa. Olyan vastagok voltak, hogy két ember nem éri át, és ezeken kellett átmászni. Ez egy viszonylag sík részen nem jelent gondot, de itt egy vízmosásba dőltek bele, és meredek szögben mutattak a szakadékba. Szerencsére a száraz lomb és ágak megvoltak még, így a csúszást megállították volna. Őszintén szólva ez volt az, ami már sok volt ezen az ösvényen. A lomb száraz volt, tehát egy ideje már kidőltek, valószínűleg tényleg nem akarják rendbe rakni az utat.
A nehezén túl voltunk, utána már csak a burjánzó vegetációban kellett megtalálni a helyes utat úgy, hogy közben nem esünk hasra. A bokros erdőből egy öreg gyümölcsfás mezőre jutottunk. A térkép azt mutatta, hogy egy vízkelet mellett megy el az ösvény, az meglett, onnan keresni kellett, hogy merre tovább. Végül a patakon átkelve meglett az út a magányos házig. Talán ez a legelszigeteltebb ház a környéken, nem is laknak benne. Ettől függetlenül innentől kezdve egyértelművé vált, merre kell menni. Amikor a szurdok tetején mentünk, ráláttunk a túloldalra. Érezhetően gyorsabban haladtunk, mint a kalandos másik oldalon. A terv az volt, hogy a patak menti ösvényen megyünk vissza, de végül úgy döntöttünk, hogy az aszfalt biztonságosabb és van esély sötétedés előtt a kempingbe beérni. Így többet aszfaltoztunk, mint terveztük, viszont egyben odaértünk és maradt idő a sebeket nyalogatni sötétedés előtt. A vadrózsa, szeder rohadtul karmol, szúnyogok vagy valami csípős rovar is volt. Ezt a szurdokot csak igazán elvetemült idiótáknak ajánlom, mint amilyenek mi vagyunk. Ha túravezető kell, és ez van a programban, akkor keressetek másikat, amelyiknek több esze van. Ha bizonytalanok vagytok egy túravezetővel kapcsolatban, kérjétek el a papírjait, ami alapján hivatalosan túrát vezethet. Általános tanács: ha önköltségi árral majdnem megegyező vagy alacsonyabb összegű a túra ára, akkor tényleg keressetek egy normális túravezetőt, lehetőleg céges háttérrel.
Pihenőnap
A szurdokban összeszedett harci sérülések nem voltak súlyosak, csak kellemetlenek. Különösen néhány csípés. Úgy döntöttünk, hogy pisztránggal vigasztalódunk, aztán a Cserna parton pihenünk. Végül pihenés nem sok volt, mert kitisztult a víz és néhány bátrabb és vízmániásabb kempingező bement a vízbe és láttam, hogy merre lehet úszni. Úgy már engem is érdekelt.
A Bigér-vízesés, amit nem láttunk
Vasárnap elindultunk haza, gondoltuk megnézzük a Bigér-vízesést. Azt nem vettük számításba, hogy jó az idő, nem úgy, mint amikor 2018-ban voltunk. Ömlő esőben senki nem volt, és parkolni is lehetett. Hát, most nem, pedig nem annyira nagy szám. Az 5 lejes belépőkből csinálhattak volna rendes parkolót. A vízesést meg lehet nézni ingyen, viszont feljebb a forráshoz eljutni már fizetős program. Oda is sokan felmennek. 2018-ban nem fizettünk, mert a parkőr úgy gondolta, senki nem fog arra járni. Visszafelé találkoztunk vele már az autóúton. Egyébként nem tudtunk volna fizetni, mert nem maradt készpénzünk.
