Nyár a Retyezátban

A kissé nedves májusi túra után szerettünk volna szárazabb időszakban is túrázni a Retyezátban. Régi vágy volt, hogy nagy hátizsákkal járjuk körbe a hegységet. Az augusztusi hosszúhétvége szépnek ígérkezett, és az utóbbi pár évben úgy tűnt, hogy augusztus közepétől viszonylag stabil az idő, talán nem kell versenyt futni a viharokkal.

Hosszú menetelés

Csütörtök délután indultunk el Szegedről, a cél Cârnic volt. Este 9 körül érhettünk oda, a Pietrele sátorozóhelyig akartunk felmenni, aztán hajnalban tovább a Rossz völgyön keresztül a Borbátvíz völgyébe. A Pietreléhez szerencsésen felértünk a sötétben, aztán hajnalban mentünk is tovább. Ezt nagyon jól tettük, mert a nehéz cucc nagyon lelassított minket, hiába mentünk szinte folyamatosan, rövid megállókkal.

A Rossz völgyben én csak télen jártam, kíváncsi voltam, milyen lehet nyáron. Nem okozott csalódást, szerintem ez a völgy a legszebb a Retyezátban. Dél körül elindult a felhőjárás, ami mindig izgalmasan néz ki. A Rossz völgy és a Galeş közti hágóból nem mentünk le a Galeş völgyében, hanem az oldalgerincen felmásztunk a főgerincre a kőmezőn keresztül. Ez elég sok energiát kivett belőlünk, de valószínűleg a völgybe lemenetellel és a Zárt Kapukra felmászással se jövünk ki jobban. A főgerincen a Serviciul De Voluntariat Montan frissen festett jeleit követtük, aztán az első lehetőségnél kidőltünk egy negyedórára. Délután kettő fele jártunk, és még hátra volt a lemenetel a Zergebak-tóhoz… El is indultunk, hogy a tóparton összeütünk valami ebédfélét, mert fogy az energia nagyon.

A tóhoz lemenni sok időbe telt, de azért nekiálltunk normálisan enni, még kávéztunk is egyet. Így viszont az erdei szakaszt sötétben kellett végigcsinálni. A Borbátvíz völgyébe leérve annyira fáradtak voltunk, hogy nem is ismertük meg a Serviciul De Voluntariat Montanos ismerősöket. Vagy csak simán túl sötét volt. Mindenesetre sátrat vertünk, és aludtunk.

Regenerálódás

Reggel kiderült, hogy nem fogunk továbbmenni, kell egy nap pihenő. Némi döglődés után reggeliztünk, utána elmentünk sétálni, és megesküdtünk, hogy csak a Csomfu-vízesésig megyünk. Ott fotóztunk, aztán úgy gondoltuk, nézzük meg, hogy a Borbátvízhez le lehet-e menni. A part meredek, de volt, ahol le lehetett jutni, meg találtunk sok áfonyát. Miután elfáradtunk az evésben visszamentünk a sátorhoz.

Este jött a hír, hogy Török Zsolt valószínűleg meghalt a Fogarasban, de nem biztos, valakinek valahol sikerült térerőre akadni. Mi leginkább a tábor körül kezdtünk el tipródni, amikor láttuk, hogy Kálmán, az aradi hegyimentő közelít. Megbeszéltük vele, hogy jön, ha tud valamit. Sajnos, igaz volt a hír. Örülök, hogy találkozhattam Zsolttal, nagyon lesújtott a halála. Ezért sem volt sok kedvem megírni ezt a posztot, mert amellett, hogy jól sikerült, szép túra volt, ez a hír is itt ért minket.

Át a Kusztura ablakon

Másnap reggel 9 fele indultunk fel a Peleaga-rét felé. A hágóban akartuk eldönteni, hogy a gerincen megyünk vagy megkeressük a pásztorösvényt, ami levisz a völgybe. A hágóból szétnézve inkább az utóbbit választottuk, a Kusztura megint gyűjtötte maga köré a felhőket, amiből nem lett semmi, de egy újabb Kusztura futáshoz már nem volt kedvünk. Elindultunk jobbra, és kiszúrtuk az ösvény elejét, utána a kőbabákat követtük. Ezek addig tartottak, amíg már jelzés nélkül is biztonságosan le lehetett menni a völgy aljára. A gerinc oldalán az ösvény elkerül sziklásabb részeket és kőfolyásokat. Mivel elég sokat tekergett, így több, mint egy órát mentünk lefelé. Rájöttünk, hogy nincs kedvünk a Bukura-tóig vergődni, alszunk a réten, úgyhogy sokszor megálltunk pihenni, nézelődni, egyszer sikerült is elaludni, félig az ösvényre lógva. Szerencsére jöttek hárman, különben lehet, hogy addig alszunk, amíg be nem sötétedik. Először azt hitték, hogy a Borbátvíz fele megyünk, de aztán megnyugodtak, hogy a Peleaga rétre tartunk. Lehet, nem néztünk ki valami frissnek, meg elég későre járt.

A Peleaga réten a várakozásainkkal ellentétben alig voltak. A románok augusztus 15-ei Mária napja munkaszüneti nap, és a Borbátvíz völgyében azt is megtudtuk, fel lehet menni autóval a rétig. Ennek ellenére pár sátor állt. Arra is számítottunk, hogy a magyar hosszúhétvége miatt a magyar túrázók felfele tartanak, de nem jutott haza a hír, hogy van út. Itthon láttuk, hogy a Bukura-tónál rengetegen voltak, de amikor másnap felértünk oda, ott se voltak sokan.

Vissza a Pietreléhez

A Peleaga-rétről nem siettünk, elég későn vágtunk neki a túrának. A Bukura-tónál pihentünk egy nagyot, néztük, merre mennek a felhők. Aztán végül csak nekivágtunk a hágónak, úgy döntöttünk, a Pietrele-tónál főzünk. Onnan másfél óra alatt lenn voltunk a Gentianánál, ahol ittunk teát, és évek óta először tudunk parkbelépőt is venni.

A Pietrelét gyorsan elértük, még sonkás rántottát is tudtunk venni, meg pálinkát. Nem lett volna kedvünk sátorállítás után még enni is, biztos, hogy vacsora nélkül alszunk el, ha nem veszünk kaját. Reggel korán indultunk tovább az autóhoz. A Gentiana felé elágazást nagyon átrendezte a víz, most már nincs híd, csak gázló van, ami magas vízállásnál nem használható.

A dózerúton Bereczki Barnával találkoztunk végre személyesen, és teljesen véletlenül. Kicsit dumáltunk, aztán ment vissza a csoportjához.

Cârnicnél átöltöztünk, közben elterveztük, mit fogunk enni Hátszegen. Ami nem úgy lett, mert az étlapot hamburger menüvel bővítették, és azt választottuk. Nem bántuk meg, tisztességes adagot kaptunk, és nagyon finom volt. Hazafele végre találtunk mézárust Iazban. Mindig akartunk mézet venni, de sose láttuk, hogy árulnának, most szerencsénk volt, vagy nem voltunk olyan fáradtak, és észrevettük.

A túra nagyon jól sikerült, eszméletlen szép időnk volt, érdemes augusztus végére időzíteni a túrát. Örültünk, hogy kivételesen egyszer sem áztunk meg, és nem kellett futni a vihar elől.