A Gugu-csúcs tavaly óta van tervben, ezért úgy döntöttünk, hogy idén a Gugun át közelítjük meg a Kárpátok főgerincét, ha Szamolxisz is úgy akarja. A tervezett útvonal nagyrészét már ismertük, így a lehetséges vízvételi és sátorozási helyeken nem kellett annyit gondolkodni. A túra időpontján már inkább, mert az időjárás ősszel is szeszélyesen alakult. Végül október 28-án indultunk el, és kifogtunk egyhuzamban öt szép napot.
Út a Gugura
A Gugu megközelítését a víztározó megkerülésével kell kezdeni. Ez a túra legkevésbé izgalmas szakasza. Ezen gyorsan túlestünk, utána jött a fárasztó mászás a Branu menedékházig. Pontosabban a felette lévő laposabb platóig, ami alkalmas sátorállításra. A telihold a Borascu-plató fölé mászott, mire végeztünk a sátorállítással és vacsorával.
Másnap reggel korán összepakoltunk, és elindultunk a hágó felé. A hágóba vezető út meredek, és a zsombékos terep sem könnyíti meg a haladást. Örültünk, amikor elértük a tetejét és a sziklás-patakos részre jutottunk. A Guguhoz havasi legelőn és kis előcsúcsokon keresztül vezet az út. Amikor már közelinek tűnik, nem kell bedőlni, bőven van még másznivaló dombocska. A csúcsra kisebb csoporttal értünk fel, akik reggel indulhattak a víztározótól, aztán fordultak is vissza. Hatalmas szerencsénk volt, hogy tiszta időt fogtunk ki. A csúcsról jól látszik a főgerinc és a Retyezát, beláttuk az egész tervezett utat.
A csúcson nem sok időt töltöttünk, mert sötétedés előtt a főgerincet mindenképp el kellett érnünk. A Guguról látszott, hogy a Moraru tömbje nem fogja olyan könnyen adni magát. A Gugu és a főgerinc között nincs hivatalos ösvény, csak a pásztorok és birkák által használt csapások. Mire feljutottunk a Morarura, ránk szállt a köd. Telefonos GPS segítségével tudtunk haladni a gerincig, onnan az ösvény egyértelmű lett. A Mâțului-hágó meredek oldalát nem érzékeltük. A Bulzului alat jártunk, amikor felszállt a pára és a naplemente színei uralkodtak el a hegyeken. Vizet is találtunk a hegy oldalában, így nem kellett a tovább mennünk, a Bulzului csúcsa alatt az első alkalmas helyen felállítottuk a sátrat.
Tovább a főgerincen
A Bulzului oldalában másnap fagyos reggelre ébredtünk. Reméltük, hogy útközben találunk még vizet, és nem kell a Scărișoara-tóig leereszkedni. Tavalyról rémlett, hogy kell lennie még egy vízfolyásnak a következő füves bakháton. Az emlékek helyesnek bizonyultak, útközben egy bővízű patakot kereszteztünk. Azért előző nap sötétedéskor már nehezebben találtuk volna meg. Ezzel megúsztuk a tóhoz ereszkedést és rögtön a Micuşa csúcsa felé vehettük az irányt, ahonnan nagyon jó kilátás nyílik a Kárpát gerincre, a Gugura, Retyezátra és délre a Duna felé. Utána a Stâna csúcsok jönnek a Mare és a Mic, végül leereszkedés egy hágóba. Innen egy kicsit idegesítő hegyoldalon kell felküzdeni magunkat. A sok birkaösvény miatt nehezen követhető az, hogy merre van a főgerinc útja. A füves hegyoldal átvált sziklás, köves meredek lejtőre, ezért is fontos megtalálni az ösvényt a hegyoldalban. A Galbena csúcsára most nem mentünk ki, szerettük volna mindenképp napnyugta előtt elérni a következő sátorhelyet.
A Jorgovánon át
Az elmúlt pár nap alapján már jobban tudtuk, hogy egy nap mennyit tudunk menni kényelmesen. A következő cél a Drăgșan patak lett, mert ott van víz és 2017-ből emlékeztünk, hogy sátorozóhely is akad. A másik lehetőség a Soarbele völgy, de az túl közel lett volna.
A Palțina-csúcs környéke egy széles, köves bakhát, nagyon szép és ismét szeles volt. Annyira erős széllökések nem voltak, mint 2022-ben, így maradtunk a jelölt ösvényen a gerincen. A Palțina-hágóban elköszöntünk a Godjántól és tovább vándoroltunk a Jorgován-kő felé. A gerinc a hágóban hirtelen váltással lesz vulkanikusból mészköves. 2017-ben semmit nem láttunk a ködös időtől a Stănuleții Mariból és Micből és az alattuk húzodó völgyekből. Ezúttal napos időnk volt, és rácsodálkozhattunk, hogy milyen mély völgyek húzódnak a gerinc alatt.
A Jorgovánra nem mentünk fel, a Drăgșan patakig még az Albele oldalán fel kellett menni, és aztán onnan nagyon sokat le a patak szintjéig. Az Albeléről levezető út bokatörő, oda kell figyelni rá, fontos volt, hogy világosban leérjünk rajta. Lefelé egy zergét is megleptünk, azt hitte, hogy egyedül van. Mi is azt hittük, a meglepetés kölcsönös volt.
A patak nem ment, száraz volt, de kicsit feljebb találtunk vizet. Tavasszal viszont nagy vizek szoktak lenni errefele, 5-6 méter mély vízmosások ereszkednek le a Drăgșan oldaláról.
A Jorgován után letöltött időjárás jelentést alaposabban át tudtuk nézni a sátorban. Péntektől viharos szelet, havat írtak, ekkor dőlt el, hogy lemegyünk a Peleaga-rétre és onnan inkább a völgyben megyünk el az autóig, mert a gerinceken közlekedni nem a legjobb ötlet.
Havas csúcsok
Éjjel és másnap reggel kaptunk egy kis ízelítőt a rossz időből. Éjszaka változó intenzitással esett az eső, reggelre ködre és havasesőre ébredtünk. Vártunk egy kicsit az indulással, hogy elálljon. Mire összepakoltunk, a köd maradt, és feljebb a gerincen szélre is számítottunk. Miután kimásztunk a patak mély vályatából tényleg jött a szél is. Reméltük, hogy az időjárás jelentésnek az a része is bejön, hogy 10 órára kitisztul az idő… Ahogy haladtunk, valóban elkezdett tisztulni és megkaptuk a Retyezát felhőjárós panorámáját havas csúcsokkal. Kb. 2200 métertől hósipkát húztak a hegyek. A Buta-hágóig lassan haladtunk, mert a széltől eltekintve jó idő volt bámészkodásra.
A Buta-hágóban már eléggé fáztunk, ezért ott nem időztünk sokat. A Peleaga-rétre vezető ösvény eleje mindig is odafigyelős volt, de mostanra még többet romlott az állapota. A régi autóroncs még megvan, de egyre kevesebb látszik belőle.
A parkolóban egy autóba éppen pakoltak, úgy gondoltuk, hogy megér egy kérdést, hogy levinnének-e. A bokám már kezdte a végét járni, hosszú vonszolás lett volna neki a 20 km, akkor is, ha a Berhina-réten megállunk aludni. Szerencsénk volt, a belga rendszám ellenére egy Aradról származó apa és fia készültek lefelé. Sok érdekességet megtudtunk, például azt, hogy Herkulesfürdő környékén ősszel maratont rendeznek, és ennek köszönhetően van jó állapotban a sárga kör jelzésű ösvény a Cserna mellett, ami párhuzamosan fut az aszfaltúttal, csak a patak túloldalán. A maratont régebben tavasszal rendezték, de a szervezők is tapasztalták, hogy a kellemes tavaszi időjárás szeszélyessé vált az elmúlt években. Ők is inkább az őszre szavaznak.
A völgy autóval is hosszú, olykor kifejezetten nehéz dolga van a sőföröknek. Most nem voltak veszélyesek a szerpentinek, ellenben a völgyzáró gátra felkapaszkodó aszfalt állapota erősen leromlott és sok a kőomlás. Viharban itt se lehet jó közlekedni. Valószínűleg lesznek még váratlan nehézségek a jövőben a szeszélyes időjárás miatt, amikre jobb felkészülni.
