Októberben még nem voltam a Retyezátban, végül ennek is eljött az ideje. Szeptember utolsó hétfőjén kiszúrtam, hogy az időjárás jelentés nagyon kedvező, egy hidegfront utáni tiszta, napos időszak következik október 1 után nagyjából 3-4 napig. Tökéletes idő a Lolaia-gerincre.
Pénteki indulás
Nem a legkellemesebb munkaidő után indulni, de így alakult. Szegedtől Carnic 4-4 és fél óra alatt elérhető és az autópályából Déváig csak 15 km hiányzik. Carnictől rövid pakolászás után elindultunk a Pietrele sátorozóhelyig. Éjfél lett, mire hálózsákba kerültünk, így másnap nem keltünk túl korán.
Rossz-völgy és Gales-völgy
A völgytúra jó bemelegítésnek tűnt a Lolaia-gerinc előtt. Reggel megcsodálhattuk teljes pompájában az új salvamont-házat a sátorozóhely előtt. A ház mellett van víz is, így nem kell a Pietrele melletti forrásból hozni. A Rossz-völgy első, kissé köpködős emelkedője megizzasztott minket, de utána már könnyen haladtunk felfele a glaciális lépcsőkön. Fenn az őszi színek elbűvölőek voltak, nagyon megérte belevágni a túrába. Lassan haladtunk a hágó fele. Mivel szélcsend volt, több időt töltöttünk ott, mint amit általában a hágókban szoktunk. A Gales-tóhoz viszonylag hosszan ereszkedik az ösvény, lassan lesz egyre nagyobb a tó. A partján leültünk, és néztük a halakat. Laknak benne halak, hogy milyen fajta, azt nem tudom. Egy fiatal kutya verődött hozzánk, elég elveszettnek tűnt. Valamiért elszakadhatott a nyájától. Lejött a Pietreléig, ott legalább tud kaját szerezni.
A tónál már látszott, hogy világosban nem érünk vissza. Sajnos, megpróbáltunk sietni, ami hiba volt, egy kis bokasérülést sikerült összehozni. Kicsit lassabb haladással és fejlámpa fényénél sikerült visszaérni a Pietreléhez.
Lolaia-gerinc
Vasárnap reggel némi kaja és kávé után sikerült elfogadhatóan útra késszé válni. A Stanisoara-völgyön keresztül mentünk fel a gerincre ketten, a társaság többi része a sárga csíkot választotta, és kicsit később indult. Hozzájuk a Gales-tónál összeszedett kutya is csatlakozott. Nekem jó volt bemelegítésnek a völgyben elindulni, és végre láthattam a Stanisoara vízesést. Eddig mindig csak télen jártam erre. A gerincre vezető ösvényen olyan meleg volt, hogy nyáriasra vettük az öltözködést. A gerincre felérve leginkább a kőtengerek okoztak nehézséget, de lassan alakul a rutin. Azért örültem, hogy a Lolaia Sud csúcsát nem érinti a túraútvonal… A Retyezát egyre nagyobb teret foglalt el előttünk a kék égből. A Lolaia nyeregben lett igazán nyomasztó a csúcs tömege. Az ösvény utolsó száz métere nagyon kitett és meredek, meg kell küzdeni Retyezátért. Fenn egy vidám társaság ücsörgött, akik Ruzsor felől jöttek fel két kutya társaságában. Pálinkáztunk, fotóztunk… Végül muszáj volt menni. A Gales-tó kutyája a Ruzsor felé menőkhöz csatlakozott szerencsére. Ott több esélye van kajához és talán gazdihoz jutni, mint a Pietrelében, ami be is zár télre.
Lefelé már sejtettem, hogy megint sötétben érünk vissza. A tavat elértük világosban, végül a törpefenyvesben voltunk kénytelenek fejlámpát használni. Így sötétben ez a szakasz még monotonabbnak tűnt, mint amilyen világosban lenne. Szerencsére nem keveredtünk el, és az ég is szép csillagos volt.
Hétfőn haza
Hétfőn is szép időben mentünk vissza az autóhoz. Benéztünk a Lolaia-vízeséshez, aztán a Codrin panzióban ettünk, ha már sikerült nyitva találni. Jó ötlet volt úgy kiszaladni, hogy az időjáráshoz igazodtunk. Kissé hidegek már az éjszakák októberben, viszont nappal nagyon szép idő van.