Solymos története: egy vár kalandos élete

Már sokat emlegetettem Solymos várát és úgy döntöttem, hogy írok róla bővebben. A Maros völgye fölé magasodó várhegy kilométereken át hívogatja az utazókat, mégis kevesen állnak meg és járják be romjait, élvezik a kilátást a Maros völgyére és a Zarándra. Még kevesebben ismerik a vár történetét. Igaz, elég zavaros, a környék sokszor cserélt gazdát, főleg a török időkben. Nem vagyok történész, a várakhoz sem értek, de megpróbálom összefoglalni a lényeget. 

A vár korai évei

A Maros völgye fontos kereskedelmi útvonal volt az Árpád-korban, sót szállítottak a folyón. Szent István Ajtony vezérrel harcolt a területért. Ekkoriban kaphatta Solymos a nevét a közelében lévő solymász telepről.

A várat 1272 és 1275 között építette Pál, szörényi bán néhány évtizeddel a tatárjárás után. Az új erődítmény birtokközpontként szolgált. A bánról azt derítették ki , hogy övé volt az egyik tordai sóakna. Jelentős vagyonnal rendelkezett, a várat teljes egészében saját költségén emeltette. A vár mellett falu és ágosotonos kolostor épült.

A bánnak nem születtek gyermekei, ezért a testvére fiait örökbe fogadta. Ezzel kapcsolatban említik először Solymost egy 1278-ban kelt oklevélben. Arról nincs információ, hogy a bán halála után ki birtokolta a solymosi uradalmat.

Az biztos, hogy az Árpád-ház kihalása utáni káoszban Kán László erdélyi vajda szerezte meg Solymost. Károly Róbert 1315-ben elfoglalta a várat. Károly Róbert nem kedvelhette túlságosan Lászlót, mivel a vajda csak hosszú huzavona után volt hajlandó odaadni neki a Szent Koronát. A koronára szükség volt ahhoz, hogy valaki legitim királya lehessen a magyaroknak. Az enyém a vár, tied a lekvár játék nyertese pedig Károly Róbert lett. 1315-ben László meghalt, de fiai 1320-ig lázadoztak.

A Maros párába vesző völgye reggel

Solymos fénykora

Károly Róbert várfoglalása után a solymosi birtokot az aradi ispánság felügyeletére bízta. 1440-ig királyi birtok volt, olykor-olykor elzálogosították. Már akkor is voltak költségvetési problémák… 1440-ben I. Ulászló Guthi Országh Mihálynak adományozta a várat, azelőtt a temes megyei főispánnál volt zálogban, de ő hűtlennek bizonyult.

1447-ben Hunyadi János birtokába került a solymosi vár és a hozzátartozó 52 falu. Voltak  még más pályázók is erre a gyönyörű fekvésű ingatlanra és a hozzátartozó falvakra, de Hunyadi politikai nyomásgyakorlással és némi kártérítéssel magának szerezte meg az egészet. Neki ez azért volt fontos, mert így összeköttetés jött létre a temesvári tartózkodási helye és a hunyad megyei birtokai között. Hunyadi várfalakat emeltetett és kibővítette a palotaszárnyat. A vár és a hozzátartozó birtok igazgatását Keszi Balázs várnagyra bízta.

A várnagy valószínű, hogy művelt ember volt, Blasius littereatusként emlegetik a források. Adományokkal támogatta az egyházat, többek között a kladovai pálosoknak birtokokat adott. Hunyadi János halála után is Solymos várnagya maradt.

 1462-ben Mátyás király kiegyezett a család ellenségével, Griskra János cseh huszita vezérrel, aki a felvidéki birtokait átengedte Mátyásnak 25 ezer aranyért és a solymosi birtokokért. Szép nyugdíjas évei lehettek. Griskra János 1471-ben bekövetkezett halála után a király az aradi főispánnak, Bánffy Miklósnak adta Solymost. 10 évig volt övé a vár, de hűtlenség miatt elvesztette a várat. Bonfini viszont másféle okot jelölt meg… Mátyásnak megtetszett Bánffy felesége, a szép Margit. Arról nem szól a történet, hogy Margit mit szólt ehhez a királyi érdeklődéshez, mindenesetre a férjura megszöktette a Mátyás elől. Bánffyt végül elfogták, börtönbe vetették 2 évre, a birtokaitól is búcsút vehetett. Solymoson kívül Lippát és a pozsonyi főispánságot is bukta. Arról nem találtam semmit, hogy mi történt Margittal, de ha összejött a királlyal, amíg a férje a hűvösön volt, az nem szép dolog tőle. Persze, az se biztos, hogy kapott választási lehetőséget.

A vár nem került vissza Bánffyhoz azután se, hogy a király megbocsátott neki. (Vagy csak egyszerűen megunta Margitot, jobbnak látta visszaadni a férjének.) Az építkezés után a solymosi uradalom Corvin Jánosé, Mátyás törvénytelen fiáé lett. A vár ekkor kaphatta a késő gótikus és reneszánsz díszítéseket, palotaszárnyat, lovagtermet, kápolnát. János halála után Frangepán Beatrix, az özvegy örökölte a Corvin-Hunyadi birtokokkal együtt. Beatrix második férje, György, bradenburgi őrgróf külföldi szakemberekre bízta a birtok igazgatását. Persze, a házasság politikáról szólt, II. Ulászló unokatestvére volt ez a bizonyos őrgróf. Beatrix korán meghalt, így 1510-ben a férjé lett a vagyon. A solymosi birtok ekkor érte el a legnagyobb kiterjedését: Solymos és Lippa vára, egy várkastély, négy város és 180 falu.

Reneszánsz maradványok – Izabella királyné balkonja

Jönnek a törökök

II. Ulászló a török fenyegetés miatt új kapubástyát és felvonóhidat építtetett. Viszont nem a törökök voltak az első ostromlók, hanem Dózsa hada jelent meg a falai alatt 1514-ben. A gyengén felfegyverzett parasztoknak esélyük sem volt bevenni a várat, amelyet az alvárnagy és 16 embere, valamint 8 tarack védett. Élelmiszer és ivóvíz volt bőven, nem tudták volna kiéhezetni őket. Amikor az ostromlók azzal fenyegetőztek, hogy a védők lippai családtagjain állnak bosszút, akkor feladták a várat  és beálltak Dózsához. A lázadás leverése után Szapolyai János erdélyi vajda, majd király birtokolta Solymost.

A 16. század folyamán Solymos fokozatosan elvesztette a hadászati szerepét, de azért folytak a harcok a birtoklásáért. 1541-ben Izabella királyné tartózkodott  Solymoson. A törökök budai győzelme után a királyné és a magyar udvar az erdélyi területek fele tartott. A palotaszárny erkélyét a helyi hagyomány Izabella királynő balkonjának nevezi.

1551-ben Habsburg zsoldosok állomásoztak a várban, de amikor a következő évben megérkezett a török a falak alá, harc nélkül feladták és elmenekültek. 1595-ben Borbély György visszafoglalta.

1602-ben Székely Mózes elvesztette a tövisi csatát a Habsburg csapatokkal szemben és Solymosra menekült. A vár Báthory Zsigmond tulajdona volt éppen, viszont Székely 14 ezer forint ellenében megkapta zálogba. Székely nem tartotta biztonságosnak Solymost, ezért elcserélte Kalodvára Bakta (vagy Bektás), temesvári pasával. Valószínűleg Kalodván sem érezte biztonságban magát, mivel családjával együtt inkább Temesváron keresett menedéket.

1660-ban a Evlia Cselebi, török utazó járt Solymoson és így írt róla:

 „a Maros folyó partján az ég csúcsáig emelkedő sziklán, keskeny magaslatú vár ez; parancsnoka, katonasága, ágyúja és hadiszertára van. Kissé nyugatra néző egyetlen kapuja, harminc háza s vágott sziklából várszerű mély árka van. A várban Szulejmán kánnak kis dzsámija van, melybe csak tíz ember fér el. Benne egy mély kút van, melyet kősziklába ástak. Ez a kút ily nagy, magas hegy tövében levén, vize három öl közelségben van s mintha jégdarab volna.”

Solymos végnapjai

Solymost a törököktől 1688-ban foglalták végleg vissza. A vár az ostrom során megrongálódott, a károkat nem javították ki. Ennek ellenére a falai között katonák állomásoztak, mivel Temesvár még török kézen volt és Solymos beletartozott a Maros menti végvárrendszerbe. Nem számított a legfontosabb erődítménynek, mivel csak 50 zsoldos őrizte falait. Temesvár visszafoglalása után minimálisra csökkentették a létszámot, mert katonailag már nem volt jelentősége. 1784-ben Horea oláh felkelői Solymos falai alatt szenvedtek vereséget a nemesi csapatoktól. 1788-ban állítólag  felrobbantották a falait a Habsburg hadvezetés parancsára, de feltételezhetően csak a külső falakról lehetett szó.  Azóta az építőanyag éhség,  az időjárás viszontagságai és a múló idő is megtette a hatását.

A várudvar

Források

Scroll to Top