Régi tervünk volt, hogy a Kék Magura gerincén túrázzunk és a Nagy Phaeton-vízesést megnézzük. Most úgy gondoltuk, itt az ideje ezeket a terveket megvalósítani, akár ezt a kettőt össze is köthetjük. A Kék Magura gerincére Pádis felől felmegyünk, végigjárjuk, utána a Kopott Csapás nyergén keresztül akár elé is érhetjük a Hideg-kút nevű forrást.
Meglepetések a Kék Magurán
Szombaton egy óra körül értünk Pádisra, úgy számítottuk, hogy sötétedés előtt a Varasó-nyeregbe érünk a Kék Magura gerincén keresztül és onnan tovább már könnyű lesz a Kopott Csapás nyergét elérni. Az erős napsütés és meleg miatt nagyon vártuk, hogy túllegyünk az erdőirtáson. Jól haladtunk egészen addig, amíg a szélvihar által letarolt fenyőerdőig nem jutottunk. Itt hamar beláttuk, hogy a hegyoldalon lejjebb kell mennünk, aztán ha kikerültük a kidőlt fákat, vissza kell keverednünk az ösvényre. Az aljnövényzet növekedése még nem indult be, és néhány apró karcolás, idő – és energiaveszteség árán visszatértünk a jelölt útra. Nyáron ez a művelet lehet, hogy nem ment volna, sok a bokor, ha megnő a fű, akkor pedig nem látszik, hogy hova sikerül lépni.
A gerincre visszatérve lassan megszaporodtak a hófoltok. A fák alatti árnyékban megmaradt a hó, olykor beszakadt, máskor megtartott minket. A Kék Magura csúcson a kilátó maradványait megtaláltuk, utána egy hómentesebb szakasz következett a gerincen, de csak azért, hogy kicsit jól érezzük magunkat, mielőtt elérünk egy erdős-havas lejtőt… Szerencsére ez nem volt hosszú szakasz, egy helyen kellett kidőlt fát kikerülni.
Amikor kiértünk az erdőből, lila mező fogadott minket, mindenhol krókuszok virágoztak. Sokáig erdő, hófoltok, krókuszok váltották egymást, olykor keresni kellett a jelet, de megérte a látvány. Az utolsó szakaszon az erdőben ismét nagy hófoltokon vergődtünk, ennek ellenére ez is egy szép szakasz volt. Kicsit aggódtunk, hogy nem érünk le a Varasó-nyeregbe sötétedés előtt. Ha ránk sötétedik, a jeleket nem találjuk meg… Végül fél nyolckor elértük a nyerget és ballagtunk tovább a Szamos-bazár elágazásánál lévő forráshoz vizet tölteni. Ott úgy döntöttünk, keresünk inkább sátorozásra alkalmas helyet, nincs már energiánk tovább menni.
Lila hegyek között
Napkelte előtt szedtük a sátorfánkat, indultunk tovább a Biharfüredre vezető úton. Nagy bánatunkra megint egy havas szakasz következett, de legalább az éjszakai hideg miatt jó volt a hó tartása. A rétre kiérve gerinc egyre közelebb jött, egyre inkább lilult a táj a sok virágtól. A Kopott Csapás nyergében kicsit pihentünk, aztán ismét havas úton vonultunk Hideg-kút felé. A forrás végeredményben egy patak volt, ami leginkább a felette lévő hóléből táplálkozott, de nem lehettünk válogatósak, ez van. A gerinc egy óriási alpesi legelő, árnyék nincs, így a vízre mindenképp szükségünk volt.
Az Istenek havasa után meredek lejtő következett természetesen hóval borítva, de eddigre már megszoktuk, hogy hol tél van, hol nyár. Egy árnyékos helyen ebédeltünk, az útelágazástól nem messze. Odáig kényelmesen elballagtunk, aztán láttuk a táblát, hogy a Nagy Phaeton-vízesés turista ösvénye zárva van. Ez különösebb lelki problémát nem okozott, éreztem, hogy nagy zsákkal nem feltétlen lenne jó ötlet megcsinálni azt, hogy a Jozefát-vízesés mellett lemegyünk, és Phaetonon feljövünk. Megegyeztünk abban, hogy nyáron, vagy amikor rendben lesz az ösvény, akkor Biharfüred felől kis cuccal megcsináljuk ezt a kört.
Visszafelé az Istenek havasa után felmentünk a gerincen vezető útra. Hideg-kútnál természetesen vételeztünk vizet, a fene tudja, mennyi fogy a melegben, jobb, ha van nálunk. A Kopott Csapás nyeregben már éreztük, hogy nincs bennünk annyi, hogy Pádisig menjünk, másnap láttuk is, hogy nem lett volna jó ötlet sötétben sétálni. Ugyanott éjszakáztunk, ahol előző éjjel.
Pihenés a Glavoi réten
Reggel korán elindultunk Pádis fele. A Varasó-ház után a patak környékén találkoztunk először kidöntött fákkal. A patak után a hegyoldalon lejjebb mentünk először, utána az út feletti oldalban közlekedtünk. Sötétben nem biztos, hogy könnyen megtaláljuk, merre érdemes menni.
Pádisról autóval átmentünk a Glavoi-rétre. Onnan csak a Ponor-rétre sétáltunk át, aztán micset, palacsintát ettünk, söröztünk. A rét egy távoli sarkában vertünk sátrat, ahol nyugodtan kipihenhettük a túra fáradalmait.
Czárán Gyula nyomán
Másnap korán indultunk, még a tömeg előtt… Amit azért is jól tettünk, mert Boga előtt birkanyájjal találkoztunk, ha pedig az a pásztor terve, hogy aznap felfele tereli őket, akkor bedugul az út. Szedresnél dél felé kanyarodtunk, mert Menyházára szerettünk volna eljutni. Egy idő után kezdett furcsa lenni, hogy elfogyott a forgalom. Aztán meglett a magyarázat, a hegyi szakasz építés alatt van. Egyébként szép, látványos út, ha megépül, érdemes erre autózni, és megnézni ezt a környéket is.
Menyháza üdülőtelep részén épp a majálist tartottak, óriási volt a tömeg. Viszont ha a tömeget kivonjuk a látványból, akkor van valami lepukkadt a helyben. Az egyik aradi ismerős úgy fogalmazott, hogy fél napig depressziós egy menyházai látogatás után.
Czárán villáját megtaláltuk. Volt egy márványtábla valahol, annak azt hiszem, a nyomai vannak, vagy a növényzettel benőtt túloldalán van, ahova nem másztam le. Az állapota tényleg rossz. Innen elindultunk a megkeresni a temetőt. A helyiek kedvesek, még magyarul tudó idősekkel is találkoztunk. Maga a faluközpont szépen rendben tartott. A temető a templom feletti hegyoldalban van, kicsi, Czárán fekete síremléke eltéveszthetetlen. Itt elfilozofáltunk azon, hogy ő hitt, és bízott az emberekben, meg akarta mutatni a Bihar szépségeit másoknak. Most lehet, hogy elgondolkozna, hogy érdemes volt-e feltárni a vidéket. A Glavoi réten ne számítsunk friss levegőre, mert égnek a tüzek, csendre se, mert bömböl a zene. A természet nyugalmát buszos kirándulók tömegei zavarják meg. A hegyimentők által kirakott járhatatlan turista ösvényekre figyelmeztető táblákat egyesek semmibe veszik, ha baj van, akkor elvárják, hogy rögtön rohanjanak a megmentésükre. A facebookon lehet találni olyan képet, hogy terepjáróval pózolnak a krókusz mező közepén. Biztos, hogy ez a helyes irány?