Régi ötlet volt akkor menni túrázni, amikor olvad a hó és a patakokban bőven van víz. Az idójárásjelentések elég szeszélyesek voltak április végén, de szerencsére sikerült kifogni 6 napot, amikor nem esett se hó, se eső. Azóta csak változékonyabb lett az időjárás.
Rossz-völgy
A Rossz-völgyet sokan a legszebbnek tartják a Retyezátban, én is így vagyok vele. Viszonylag gyorsan lehet magasra és látványos helyre jutni. Tömeg sincs, mint a fő közlekedési útvonalnak használt Pietrele-völgyben.
A törpefenyves kezdetétől hóréteget tapostunk, ami nem volt már elég stabil, így a gyakori beszakadásokkal kellett küzdeni. A hóhelyzetről semmilyen értelmezhető információt nem sikerült begyűjteni, így a hágókkal úgy voltunk, hogy vagy át lehet menni vagy nem. Ha nem, és késő van, akkor lesátrazunk és nem keressük a bajt. A völgyfőbe felérve és szétnézve látszott, hogy maximum egy lavinára volnánk jók, a hágók tetejét nem érnénk el. Napközben megolvadt a hó felső rétege, de reggel se tűnt jó ötletnek próbálkozni velük.
Visszafelé kicsit más látványt kaptunk, mint előző nap. A legalsó tónál megjelent a szabad vízfelület és ahogy haladtunk lefelé egyre több helyen olvadt el a hó. A krókuszok nem vesztegették az idejüket, azonnal kibújtak és virágoztak. Lehet, nincsenek olyan összefüggő mezők, mint Pádison, de ide busszal nem lehet bejönni és letaposni a növényeket.
Fenyvesek közti tó
Ez az a tó, ami egyszerűen kiesett mindig az útvonalból. A Gales völgyet egyszer jártuk végig, akkor nem mentünk el a tóhoz. A törpefenyves és az erdei szakasz rettenetesen hosszú és unalmas, úgyhogy a Gales-tó megközelítését szívesebben csinálom meg a Rossz-völgy felől és inkább ugyanarra megyek vissza.
A tóhoz a piros keresztettel kitáblázott, valójában a térképek szerint jelöletlen vagy nem létező ösvényt használtuk. Voltak problémás szakaszok olyan helyeken, ahol a hó nem olvadt le a sziklákról, és nem lehetett látni, hogy kő vagy üreg van a hó alatt. Valamint csúszott… Egyes vélemények szerint medve jelölte ki a csapást, hogy a túrázó saját lábán menjen a barlangjához.
Végül szerencsésen megérkeztünk a tóhoz. Kis bámészkodás után indultunk tovább a Pietrele sátorozóhely felé. Látszott, hogy a hágókon nem jutunk át, így a völgyek bejárása mellett döntöttünk.
Stanisoara-völgy
Másnapra pihenést és fotózást terveztünk. A hóba beszakadásoktól nagyon elment már a kedvünk, így elhatároztunk, hogy addig megyünk a völgyben, amíg kényelmes. Már csak azért is, mert a Stanisoara-völgy törpefenyvessel borított szakasza leginkább víz által kimosott kövekből áll, és ilyen helyeken beszakadni a legidegesítőbb és fájdalmasabb.
A patak a várakozásainknak megfelelően tele volt vízzel, és a nagy vízesés is látványos volt. Az első tisztásig mentünk, utána már havas volt az ösvény.
Lolaia-gerinc
Az idójárás kitartott, így megcéloztuk a Lolaia-gerincet. Utoljára 2022 őszén mentünk fel, amikor az első havazást kifogtuk abban az évben. Most egyszerre láthattuk fentről a tavaszt és a telet. A gerinc elején megúsztuk a havat, aztán egyre több lett, néhol törpefenyves ágakat taposva lehetett csak haladni. A gerincen addig mentünk, ameddig a hóval kapcsolatos kevés tudásunk engedte. Ahol a gerinc széléhez kellett volna menni, inkább visszafordultunk. A Lolaia volt az egyetlen gerinc, amire nem ült rá a felhő, így a hó kásássá és kellemetlenné vált. A központi Retyezát szép felhőjátékot mutatott nekünk.
Visszafelé úgy szakadtam be egymás után, hogy úgy döntöttem, ahol nincs hova csúnyán lecsúszni, ott csúszni fogok… A nadrág jól bírta, nem ázott át.
Pietrele-völgy
A Pietrele-völgyön a Pietrele-tóig terveztünk felmenni. Ez az útvonal könnyebb volt, rendesen kijárták. A Peleagára új téli útvonalon lehet feljutni, de oda nem terveztünk most menni. Talán következő évben, amikor igazi tél van. Az új útvonal a Pietrele tótól indul és rövidebb, mint a régi, amit a régi térképeken lehet megtalálni.
A tónál egyszerre volt tavasz és tél. Nyílt víz is volt, de a tó egy része hó alatt. Krókuszok is nyíltak a méteres hó mellett. A Bukura-hágó innen is fenyegetőnek tűnt a hózászlókkal.
Már előző nap a Lolaia-gerincen, de innen is sikerült időjárás jelentést letölteni. Tudtuk, hogy másnap rossz idő lesz, ezért taktikai pihenőnapot tartunk a hazaút előtt. Előző nap érkeztek ketten sátorral, csendes szomszédok voltak, kissé fura szokással. A kajás szatyrukat a fára akasztották. Mire a Pietrele sétánkból visszaértünk, elmentek, de hagytak egy üzenetet, hogy a medve elvitte a kajájukat. Körülnéztem, nyomok sehol, meg amúgy is elég alacsonyra rakták a szatyrot… Sajnos, e-mail címet nem írtak, pedig akkor írtam volna nekik, hogy sokkal nagyobb esély van arra, hogy a környékbeli rókák léptek meg a cuccukkal. Ha már a medve ellen szeretnénk biztonságba helyezni a kaját, akkor legyen legalább 3 méter magasra akasztva és 100 méter távolságra a sátortól. USA-ban erre a célra külön hordókat is gyártanak, a grizzly még kevésbé viccel, mint a mi barna medvénk.
Kitérő Aradra
Délelőtt visszamentünk az autóhoz, és elindultunk haza. Hazafelé megálltunk a Bord13 hamburgerezőnél, ami Déva után van, ahol le kell térni az autópályáról. Ilyenkor jobban esik a hamburger. Aradra is bementünk. Sokat szépült és változott a város, mióta utoljára ott jártunk.