A húsvéti túra után azt terveztük, hogy a Domoglednél megyünk fel a gerincre és elmegyünk a lui Stanra, onnan meg valamerre vissza. Az ineleci sétán rájöttünk, hogy nekünk ehhez már meleg lesz. Ebből lett az, hogy menjünk a Szárkőre, onnan meg majd eldöntjük, hogy merre megyünk le.
Fel a Szárkőre
Most is vonattal mentünk, ahogy ősszel. Türelmet igénylő folyamat, viszont nincsenek idegbeteg kamionosok és sőförök, akik autóversenyzőnek képzelik magukat, valamint a parkoló kocsi miatt se kell aggódni.
Karánsebesen leszálltunk, szerencsére elég gyorsan, mert a taxisok szolgáltatásaira nemcsak mi pályáztunk. A taxissal a Jigoria-hágóba akartuk magunkat vitetni, amit sikerült is megértetni vele. A taxizás olcsó Romániában, 120 lejbe került ez a kb. 30 km. A hágóban sok autó parkolt, de a kirándulók már lefelé tartottak. Innen rálátni Karánsebesre, így láthattuk, hogy ott ömlik az eső épp. Örültünk, hogy megúsztuk.
A hágóból a Cuntu házig akartunk eljutni aznap. Napnyugta előtt teljesítettük a távot, és még a vihar és eső előtt állt a sátor a tóparton.
Másnap korán indultunk, mert a Szárkő felé egy elég meredek emelkedővel indul az út, és még a nagy meleg előtt végezni akartunk ezzel a szakasszal. Ahogy haladtunk felfelé, egyre felhősebb lett az ég, de szerencsére magasan voltak, így volt kilátásunk a Szárkőről. Az ősszel bejárt főgerincet is láthattuk. A Godján havasnak tűnt, de arról, hogy merre megyünk majd, jóval később kellett dönteni.
Némi kaja után továbbálltunk és a Plaiului-hágóban maradtunk a piros sáv jelzésen. A piros kereszt a kaldera szélén halad, és vissza lehet térni rajta a Jigoria-hágóba. A Șeiul menedékháznál volt a következő elágazásunk. A menedékház most épül, mi Árpiházának kereszteltük a hegyi önkéntesek egyik vezetője után. A ház a gerincre épült, jó onnan a kilátás és hosszú ideig kivehető volt, ahogy haladtunk tovább a Mlăcile-hágó felé. A piros kör jelzés egy nagyon szép, látványos gerincen visz végig. Az egyik oldalról a Retyezát-csúcsot lehet látni egy darabig, aztán a Gugu és a gerince kitakarja, a másik oldalon a Szárkő uralja a kilátást.
A Mlacile-hágót elérve már nem mentünk le a Seșhez, mert a zsákok súlyához képest sok szint és táv volt a napban. Jól is tettük, mert a Seș patak után a Godján felé mentünk volna, és akkor másnap nem látjuk a Seș völgyét.
Seș völgye és a Dobri
A hágóban fagyos éjszaka volt, de hála az új pehely hálózsákomnak, semmit nem éreztem belőle. Felkelni is sokkal gyorsabb volt így, mint átfázva. Úgy döntöttünk, hogy nem érintjük a Godjánt, hanem átmegyünk a pásztorutakon az Olanelorra. A Godján havasabbnak tűnt, mint ami ízlésünknek megfelel, és az időjárás jelentések sem voltak bíztatóak, kb. 3 nap és beüt a hidegfont hóval, széllel. A Godján után a Retyezát felé folytatni rossz ötletnek tűnt. A Cserna havasok alacsonyabb és ha esik is valami, az nem hó lesz.
Ezen a szakaszon a hegygerinc lustán hullámzik, egy hosszú lejtőn mentünk le a Seșhez. Közben láttunk vadászó rókát és lila krókuszmezőket. Nyáron, zölden és birkákkal is szívesen megnéznénk.
Az Olenalor oldalában a vízmosás még hó alatt volt. a hófoltot kerülve az Olenalor és mellékcsúcs közötti nyeregben kötöttünk ki. Kimentünk a kisebbik csúcsra, ha már ott vagyunk. Utána megmásztuk az Olenalort, ahonnan a Szárkőre, Godjánra és a főgerincre láttunk rá.
A Dobrit már nem volt kedvünk átmászni napnyugta előtt, ezért kicsit lejebb az oldalán sátraztunk. Bár a csúcson vannak használható helyek, eléggé szeles és viharban nem a legjobb ott tartózkodni.
Boldoveni
Másnap reggel felmásztunk a csúcsra, ahol kemény szél fogadott minket. Jól köbejártuk a csúcsot, minden kis bucira felmentünk, mert nincs cúscstábla. a Dobri és Cailor között van víz, ezért lejebb megálltunk vizet szerezni. Mire ismét elindultunk nagyon meleg lett. A Bandiolu oldalán kb. szintben megy az ösvény. Ősszel ez egy őrült hosszúnak és fárasztónak tűnő szakasz volt kissé dehidratálva. A hosszúság maradt, most legalább vizünk volt.
A Babei előtti kis lapályra kiérve ismét kaptunk szelet, a Bandiolu az egészet megfogta addig. Gyors kaja után folytattuk az utunkat a Boldoveni felé. Meglepően hosszú és hullámzó gerinc van a Boldoveni és a Babei között. Ősszel ezt se igazán tudtuk élvezni, mert akkor arra koncentráltunk, hogy a Cailor és Dobri között lesz víz.
A Boldovenin most jobban körülnéztünk és az utána következő éles gerinc is nagyon tetszett. Egészen addig, amíg az kis csúcsocska előtt elkezdett csepegni az eső. Viszonylag gyorsan elkezdtünk ereszkedni az oldalgerincen, hogy a lehető legjobb pozicióba kerüljünk a már ismert időszakos forráshoz és sátorhelyhez. 2023 tavaszán találtuk a helyet, gondoltuk, most is lesz víz benne.
Viharvárás
Sikerült időjárás jelentést letölteni, ami viharokat írt másnapra délelőttől kezdve. Egy darabig vártunk, de nem történt semmi. Inkább elindultunk, legalább a Vlascul Micen és a Zglivaron legyünk túl. Vagy legalábbis közelebb kerüljünk a Vlascul Michez, és megfelelő időjárás esetén átsurranhassunk a gerincen.
A Vlascul Mic előtt nem látszott problémásnak, hogy felmenjünk a gerincre. Közben a Cserna völgy felől és a hegység túloldaláról hallatszott dörgés, egy távoli erdős gerinc füstöt eregetet. Már mindegy volt, mert felértünk a csúcsra, aztán a gerincen iszkoltunk, ahogy tudtunk. A kereszt után megtaláltuk a lefelé vezető pásztorösvényt, közben lestük, hol lehetne sátrazni, mert a Zglivit oldala és csúcsa egyértelműen villámhárító, végig van verve.
Az erdőhatáron találtunk egy sátornyi hasznos területet. Napnyugta körül kaptuk meg a vihart. Úgy döntöttünk, másnap maradunk, hacsak nem lesz teljesen tiszta az ég.
Reggel arra ébredtünk, hogy felhőben álltunk. Egész nap jött-ment a felhő, aztán estefelé megint nagy vihar alakult ki felettünk.
Hideg magashegyről a tavaszi völgybe
Megint ködös reggelre ébredtünk, de most már menni akartunk tovább. A további izgalmakat elkerülve Inelec felé terveztünk lemenni. Az Arjana is tervben volt, de ilyen bizonytalan időjárással nem akartunk ott is szívni.
A ködben kezdtünk el felfelé haladni, remélve, hogy nagyjából a hágóban sikerül kikötni. A hágóba felérve kiléptünk a szélárnyékból és jól jött, hogy téliesre vettük az öltözködést. A Zgliviten minél gyorsabban túl akartunk lenni. A pára ráfagyott a botokra és a kesztyűmön is kezdtek jégkristályok megjelenni. Ez kevésbé zavart, mint az oldalról érkező szél, ami elég erős volt ahhoz, hogy a zsákot elhúzza. A Ciumerna-hágóban megkerestük a piros pont jelzést, ami a Zglivit oldalgerince alatt visz le Inelecbe. Itt megint szélárnyékba kerültünk, de a köd maradt, olykor a lenti völgyből egy-egy kis darabot meg lehetett pillantani.
Az erdőhatár elérése után tisztulni kezdett az idő. A bükkös ilyekor tavasszal a legszebb az élénkzöld levelekkel. Inelec szélén elkeveredtünk, letértünk az ösvényről, mert nem volt egyértelmű, hogy lefelé át kéne vágni egy mezőn. Végül lekeveredtünk az iskolához vezető útra, el is mentünk addig, mert a méz mindig jól jön. Most lekvárt és gombát is vettünk, ha már azok is voltak kirakva.
Kaja és pihenés után elindultunk a szokásos kemping felé. Ehhez nem kellett lemenni a hídig, van egy sárga körrel jelölt párhuzamos ösvény. Sajnos egy rendkívül ostoba kutya csatlakozott hozzánk, amelyik random eldobta magát az úton vagy le akart lökni, épp mi jött rá. Most már tudjuk, hogy ilyen esetben a legjobb addig dobálni kővel, ameddig el nem takarodik. Kellett még 2 nap, mire a balesetveszély miatt kőzáport kapott.
A sárga kör ösvényt idénre kitakarították, nem volt olyan nehéz haladni rajta, mint 2023 nyarán. Délután 3-4 körül érhettük el a kempinget. A kullancsként viselkedő kutyát arébb kellett zavarni a sátortól, mert nagyon azt képzelte, bármi közünk van hozzá. Nagyon vártuk, hogy Rém megjelenjen és elzavarja.
Este megérkezett a kempinges beszedni a pénzt. Megkértük, hogy szombat reggelre hívjon taxit, de végül felajánlotta, hogy levisz minket az állomáshoz.
Szeles-vízesés
A kempingből két túrát terveztünk, az egyiket a Szeles-vízeséshez. Reggelre Rém is előjött, de nem akarta megverni az ostoba dögöt. Még nem akarta… Viszont jött mindkettő a Szeleshez, amivel frászt hozták az épp lefelé tartó osztálykiránduló gyerekekre. Ők nem tudták, hogy a legnagyobb veszély az, hogy felbukhatnak az ostoba dögben vagy lelöki őket az ösvényről. Esetleg rájuk ugrik, a kempingben inzultálta így a szomszédokat. Velünk ilyet nem mert, mert a túrabotot mindenhova vittük.
Ahogy haladtunk felfelé, eleredt az eső. Gyerekek jöttek velünk szemben kisebb-nagyobb csoportokban, nem erre az időjárásra készültek. Az ösvény csúszóssá vált. Rájöttünk, hogy viharban ez a hegyoldal sem biztonságos, mert az elmúlt napok viharainak nyomai látszottak, egy darabon leégett a növényzet is. Szerencsére most csak csendes, kitartó eső jutott.
A vízesés vízhozama most kifejezetten nagy volt, és látványosan vitte a szél. Mire odaértünk az eső is elállt. Ettünk, bámészkodtunk és indultunk vissza, mielőtt még egy adag esőt kapunk a nyakunkba. Visszafelé Rém úgy döntött, hogy ideje megverni a kullancs dögöt, csak mindezt a keskeny ösvényen képzelte el. Ezt nem díjaztunk annyira.
Lenn a házaknál csatlakozott még egy rendkívül szerencsétlennek tűnő kutya. A kempingben Rém megpróbálta lerendezni, de olyan rakás szerencsétlenség volt, hogy Rém kapta a szidást. Érthető miért van a tápláléklánc tetején, sokkal okosabb, mint a többi környékbeli kutya és abból is ért, ha valamit mondanak neki. A kis szerencsétlen innentől kezdve megpróbált vagy mellettünk vagy a szomszédok mellett megbújni.
Ceszna megint
Az utolsó túra a Ceszna-szurdok volt, és az ösvény elején eljött az a pont, hogy a kullancs dögöt megdobáltuk kővel, mert ha lelök a szakadékba, akkor az halálos. Sajnos, a találat nem az enyém volt, de gyakorolni szándékozom a célba dobást. Ha valamelyik sötétzöld állatvédőnek ezzel baja van, akkor nagyon szívesen megmutatom, hol lehet kutyákat abajgatni. Hogy tovább idegesítsem az ilyen kreténeket, soha nem adunk enni kutyáknak, épp annyi étel van nálunk, ami nekünk elég. Rém és Borz kap szalonnabőrt, mert tudnak viselkedni és a kempinghez tartoznak.
A Ceszna-szurdok kizöldült két hét alatt. Érdekes volt két hét különbséggel itt járni, és látni, hogyan indult be a tavasz. A vízesésig mentünk, aztán visszasétáltunk a kempingbe.
A kempingben javult a helyzet. Amíg odavoltunk, Rém akcióba léphetett, mert rajta és Borzon kívül az összes kutya eltakarodott. Délután lementünk a Csernához szalonképessé tenni magunkat, aztán a kempingben virágokat fotóztunk. Úgy tűnt, hogy vihart is kapunk, de végül arébb mentek a felhők.
Vonatozás haza
Reggel korán összepakoltunk és vártuk a kempingest. 8 körül már a Pennyt fosztogattuk, aztán a piros sávon felmentünk, ameddig az aszfalt tart és ott ettünk meg ittunk. Az állomáson nem volt kedvünk várni. Végül levonultunk a vonathoz, ami 10 perccel előbb érkezett. Ilyet a MÁV nem csinál, csak késni tudnak. Persze az állomásról a vonat pontosan indult. Ennek a sietésnek az lehet az oka, hogy a menetidőt hosszabbnak adták meg a felújítások miatt, de Herkulesfürdőig már gyorsabban tud haladni. Utána szedegette a késéseket össze. Temesvár és Arad között nagy építkezés van, most úgy látszott a vonatból, hogy teljesen új pályát építenek és nem a régit foltozzák. Néhány év múlva gyorsabb lesz a vonat. A legjobb az volna, ha gyorsabb lenne vonattal, mint autóval. Békéscsabán a szegedi vonatot elértük és 9 körül hazaértünk.
