Túra a Cserna-hegységben és a Mehádiai-hegységben

Tavaszi túrának ezúttal a Cserna-hegységet választottuk. A havas időszak szokatlanul elhúzódik idén, ezért jobb ötletnek tűnt a Cserna gerincét és a Mehádiai-hegységet megnézni. Kiindulópontnak a tavalyi kempinget választottuk, mert onnan megy fel egy ösvény a Prislop-hágóba. A bizonytalan és viharos előrejelzéseket tudomásul véve vágtunk bele a túrába.

Vihar az Arjana felett

Pénteken elindultunk, így szombat reggel már meg is tudtuk kezdeni a gerincre vezető utat. Rém, a rendkívül idegesítő kempingben élő kutya is csatlakozott hozzánk. Gondoltuk, ha megunja vagy éhes lesz, visszafordul. Ami nekünk egy nap, neki lefelé pár óra.

A kis templom

A víz miatt kicsit aggódtunk, de az első jelölt forrásnál volt víz, meg is álltunk pihenni. Továbbmentünk, megálltunk a templomnál is, mert szép a kilátás, a mező… Ott is maradtunk pár órát, mert láttuk, hogy jön a vihar. A templom mellett van egy fedett placc, valószínűleg ravatalozó, de a fenét érdekli, ha ömlik az eső. Kivártuk a végét, utána mentünk tovább a hágó felé. Napnyugta előtt fel is értünk. Jött egy pásztor, aki azt mondta, szabad sátrazni, még vizet is kaptunk az esztena mellől. Kicsit később megérkezett a nyáj kutyákkal. Reméltem, hogy Rémet elkergetik végre, de ehelyett összehaverkodtak, és együtt kergették a lovakat. A bulinak a pásztorok vetettek véget. Nem hittem, hogy a kutyák és lovak ennyire nem szeretik egymást.

A főgerinc

Vihar a Vlașcu-csúcsok felett

Másnap reggel a pásztortól szerzett információk alapján megtaláltuk a Prislop-hágó forrását. Főztünk kávét, aztán megjött a nyáj. A kutyák nem voltak boldogok, hogy ott vagyunk, mentünk is elfele. A hangos ugatáson kívül nem csináltak semmit, amikor úgy gondolták, elég messze vagyunk a nyájtól, abba is hagyták. Sajnos, Rémet továbbra se kergették el, ő is fapofával haladt az ugató fajtársai előtt.

A Ciumerna-hágó után kezdődik az igazi hullámvasút. A térképen rossz az ösvény jelölése, a piros sáv valójában a gerincen halad. A hágótól kezdve már nem találkoztunk nyájakkal, mivel 1500 méter felett még nem kezdett hajtani a fű. Rém továbbra is jött velünk, bár a hágóban tett néhány lépést a lefele vezető út felé, és nézett ránk, miért nem arra megyünk.  A Zglivit-csúcs igazi villámhárító, tele van villámcsapta nyomokkal. A Zglivit után biztos, ami biztos kerestünk vizet. A víz egy érdekes kérdés gerinctúrán. Sokat sem érdemes cipelni, mert a nagyobb súly lassabb haladást jelent. Alapvetően az esztenákhoz közel, a nyájak terelési útvonalai mellett található víz. Ideális esetben forrás mellett sikerül éjszakára tábort verni, de ez nem mindig jön össze.

Kereszt a gerincen

A Vlașcuk egy szép, 1600-1700 méteres tömbbel zárják le azt a völgyet, ahol Ineleț falu is van. Valószínűleg ezért szeretnek a viharfelhők ott megakadni és kiadni magukból a terhüket. A gerincen elkapott minket a jégeső, ami esőre váltott pár perc után. A Vlașcu Mic oldalán gyorsan távoztunk a gerincről, és az első lehetséges helyen letettük a sátrat. Végül ott maradtunk éjszakára, mert bizonytalan napnyugta környékén nekivágni és új helyet keresni ismeretlen területen.

Napkelte

Viharos Boldoveni

Reggel a napkelte biztató volt, hátha kitisztultul végre az idő. Aztán befelhősödött. Ezzel jól jártunk, mert ha éppen kicsit kisütött a nap, nagyon meleg és párás lett. Rém maradt, pedig azt hittem, hogy az esőtől hazaszalad végre.

Megyünk a Boldoveni felé

A Boldovenit néztük ki az egyik visszafordulási pontnak, ha nem tetszik valami. Az időjárás kezdett nem tetszeni, dél körül garantáltan jött a vihar. Még nem az az igazi, folyamatosan villámló, dörgő nyári vihar, de kezdett alakulni. Ezúttal a Boldovenin kaptuk az esőt, ami alatt találtunk sátorozásra alkalmas helyet, így most kevésbé elázva megúsztuk az egészet. Miután elvonult a vihar, elindultunk visszafelé egy alkalmasabb sátorhelyhez.

Felhős kilátás

Vissza a templomhoz

A reggel szépnek indult, mentünk a Vlașcukra. Persze, hogy azután kezdett csúnyán felhősödni az ég, hogy felértünk a csúcsra… Gyorsan végigmentünk a gerincen, és az utolsó pillanatban állítottuk fel a sátrat a hágó alatt. Dörgött, villámlott, ömlött az eső, de a sátorban ez nem volt zavaró, és ismét sikerült szárazon megúszni. Amikor délután elállt, bőven volt még idő tovább menni, nézelődni. A Ciumerna-hágóban lovak legelésztek, jött értük a pásztor kutyákkal… Inkább megvártuk, hogy tudjunk vele beszélni. Két lovat vezetett vissza a Prislop-hágó felé. A hegy birkátlan felén mentünk vele, mert azt mutatta, ne gyalogoljunk bele a nyájba. 

A pásztor a lovakkal

A forrásnál vizet vettük, aztán úgy néztük, hogy van még idő lemenni a templomig, mert a hágóban túl mozgalmasak az esték a kutyák és a lovak balhéi miatt. Másnap több idő lesz pihenni a kempingben… Ha tudtuk volna, hogy a sárga csíkkal jelölt ösvény egy sártenger és a völgyfőben keskeny, mélyedéses valami lesz, akkor inkább a hágóban alszunk vagy maradunk azon az úton, ahol feljöttünk. Szerencsére az út vége jó minőségű földút lett, és sötétedésre elértük a templomot. Rém jött, bár a végén fáradt tűnt. Senki nem mondta neki, hogy a Vlașcuk oldalán érdemes fel-alá rohangálni és idióta agility gyakorlatokat bemutatni a tereptárgyakkal. Most először nem tűnt igazán boldognak.

Reggel

Kemping

Hajnalban összeszedtük  magunkat és mentünk tovább. Rém is észrevette, hogy megyünk. Nem szaladt le a völgybe, végig jött velünk. A Cserna hídja után egy kisméretű, fiatal kutya fogadott minket, aki próbálta ledominálni Rémet, ő felhúzott orral nem vett tudomást róla. Rém többi társát viszont sikeresen ijesztgette az éles ugatásával és a nyakuk felé ugrálással.

 A kempingben kis pihenő után elmentünk Herkulesfürdőre kaját venni. Mindig elcsodálkozom azon, hogy mennyi fürdőköpenyes van. A gyógyvizekért sokan érkeznek ide, de attól még szürreális a sok, főút szélén sétáló papucsos, fürdőköpenyes ember.

Kaja után megbeszéltük, hogy hova legyen a következő két napon a túra. Az egyik kiválasztott célpont Ineleț lett, a másik a lui Stan-csúcs. 

Ineleț – több, mint létra

A falut leginkább arról ismerik, hogy létrákon lehet megközelíteni… Aki nem néz a térképre, az talán úgy értelmezi, hogy ez az egyetlen módja a megközelítésnek, pedig nem, a Csernán lejjebb van egy híd. A falusiak inkább ott közlekednek, onnan lehet felhordani lovakon a szükséges holmikat. A létrás képeken kívül nem is nagyon lehet más fotót találni a faluról. 

A híres létrák

A létrákat egy meredek ösvényen lehet megközelíteni. Elsőre ijesztőnek tűnnek, de valójában elég stabil szerkezetről van szó. Miután felértünk jött szembe egy ló és egy öszvér, és egy nő ordibált. Elértük a kerítést, és kiderült, az a probléma, hogy a ló és az öszvér nem az övé, és a saját lovát szeretné tőlük elválasztani. Jött a férje is, és így be tudták fogni az elkószált jószágot.

A kereszt, háttérben a Vlașcuk

A közjáték után nem találkoztunk emberekkel a falu felé menet. A templomtól még egy 15-20 perc volt a falu. Az iskolának nevezett épület ablakában eladó mézet és lekvárt találtunk becsületkasszával. Két üveg mézet elhoztunk 50 lejért, de legközelebb a teljes kínálatot vinném. 

A falu házai szétszórva állnak a hegyoldalon. Le a híd felé mentünk, hogy lássuk azt az ösvényt is. Megint találkoztunk az engedetlen lóval, ezúttal egy másikkal vittek fel csomagokat a gazdájuk vezetésével. A falusiak élete nem lehet egyszerű. A terület állattartásra kiváló, bár ki tudja, hogy a helyiek mennyire tudnak ellenállni a völgyben fekvő települések kényelmének. 

Az ösvény a sáron kívül tartogatott meglepetést. Egy sziklafal alatt megy el, amiről vízesés zúdul le. Olyan, mint a Szeles, csak kicsiben. Ez a vízesés már rendesen bevágta magát a sziklába, fák és bokrok veszik körbe.

A hídon átkelve még 3 km-t kellett visszasétálni az autóhoz. Az úton kiderült, hogy a viperák nem olvasták el, hogyan kell viselkedniük. Egy szép nagy példány a beton korlátot választotta napozó helynek. Nem érdekelték a dübörgő autók, és simán elmentem mellette, szóval az út szélére tapadó gyalogosok se…  

Rém erre a túrára nem jött, szerencsére az autó követését nem tanulta meg. Valószínűleg másokat boldogított társaságával. Ha elég szerencsétlen a kempingből induló túrázó, akkor akár 3-4 kutya is kísérheti.

Vihar lui Stan felett

Másnap korán keltünk, mert autózni kellett az Arșasca-hágóba, ami 900 méteren van. Nem volt kedvünk a hosszabb, és 1000 méter szintet magába foglaló ösvényhez, ami az ineleți elágazástól nem messze van. 

A hágóban egy kápolnát és egy étteremféleséget találtunk. Az étteremben árulnak helyi sajtot, füstölt sonkát, kolbászokat… Így a reggelit sajttal egészítettük ki, és visszafelé terveztünk kolbászt is venni. 

A kápolna

A lui Stanra vezető ösvény egy hosszú erdei kaptatóval kezdődik. Öröm volt kiérni a karrmezőre, ami kb. 2 percig tartott, mert a nap égetett. Itt kellett volna visszafordulni és beülni az étterembe, megvárni, amíg lesz ebéd. 

Napos kilátás a gerincről

Felhős kilátás a gerincről

A napot szerencsére gyakran takarták felhők, így haladtunk felfelé. Egészen addig, amíg a felhők nem lettek csúnyák. Végül visszafordultunk, és ezt a döntést az egyre közeledő dörgés csak megerősítette. Lefelé találtunk egy alternatív útvonalat, mert a kövek között bukdácsolást meguntam. Muszáj volt gyorsítani a tempón, mert egyre csúnyább lett az ég.

Közeledő vihar

Az erdőben kis pihenő után mentünk tovább. A vihar ott ért fölénk, így is elég kellemetlen volt. Az autóhoz kicsit elázva értünk, de azért a kolbász is meglett. A kemping felé több viharos sávon is átmentünk, sok eső esett. 

Szombaton elindultunk haza. Nem láttuk az előrejelzést a kempingben, mert ott hol van net, hol nincs. A többi kempingező is szedelődzködött, lehet nekik volt netjük… Herkulesfürdőn láttam, hogy hamarosan vihar lesz, és az esőre azt írta a jelentés, hogy másnapig el se áll. Jobb lelépni időben, mint küzdeni az esővel, viharral. Karánsebesig megfigyelhettük, hogyan alakul ki egy óriási zivatartorony a hegyek felett.

Scroll to Top