Szerettem volna még idén kijutni a Retyezátba. Tavaly szeptember 1-jén kezdődött a lezárás, ezért augusztus végén mindenképp menni akartam. Ki tudja, lehet, hogy tavaszig megint nem lehet utazni. Ez szerencsére nem így történt… Örülök, hogy a bizonytalan időjárás jelentések ellenére belevágtunk a túrába.
Hova menjünk?
Az eredeti terv a Zenóga-tó lett volna a kék kereszt jelzésen megközelítve. Ezt az időjárásjelentés átalakította, mert viharokat írt, és a Zenóga-tó feletti plató elég lapos, nem akartuk kockáztatni, hogy viharban kell lejönni. Bár ilyenkor leginkább el se indulnánk… Ezért a Peleaga-rétre mentünk fel autóval szerda este. Ilyenkor nincs nagy forgalom, a parkoló sincs tömve. Az út jó állapotban van. Természetesen száguldozni nem kell rajta… Az alacsony építésű autókkal nagyon óvatosan lehet közlekedni. Nekünk sötétben másfél órába telt felmenni.
Szlevej-gerinc
Másnap hajnalban elindultunk a Bukura-tóhoz. A felhő épp akkor szállt fel, amikor elhagytuk a törpefenyvest. Nagyon szép időben értünk el a tóhoz, ahol sátrat állítottunk és ettünk. Evés után az idő még mindig rendben volt, ezért elindultunk a Szlevej-gerincre.
A Zsudele előtt többször megálltunk lesni a felhőket, de mindig úgy döntöttünk, hogy tovább megyünk. A nyeregben sem tűnt vészesnek, ezért belevágtunk. Nagyon szép fentről a völgy, valóban ez a legszebb gerincútvonal a Retyezátban. Ahogy mentünk, egyre felhősebb lett az idő, ezért kapkodtuk a lábunkat, hogy leérjünk, mielőtt ránk áll a fehérség. Sikerült másfél óra alatt leérni, éppen akkor, amikor a gerincre ráült a felhő. A völgyben már nyugodtan sétáltunk vissza Bukura-tóhoz.
Le a Lia-tóhoz
A reggel felhős volt, de azért elindultunk a tavakhoz a völgybe. Ha megázunk, az se baj, egyébként is elég volt már dögmelegből és a szárazságból. Montenegró után jó volt a változatosság. A Lia-tóhoz sose mentünk le, mindig kiesett az útvonalainkból, most esőben és szélben néztük meg. Szerencsére nem volt hideg… Amikor elállt az eső, akkor a szél megszárított minket. A völgyben nagyon tetszettek a hatalmas, fura alakú kőtömbök. Közben megint eleredt az eső, így elázva értünk vissza a sátorhoz. Utána már szinte végig esett, erős széllökések voltak. Este még elmentünk áfonyázni, amit a hegyimentők kicsit ijedten vettek tudomásul, mert azt hitték, hogy a Peleagára akarunk felmenni. Nem tudom, mennyi zakkant járhat arra, hogy ennyire figyelnek.
Vissza a Peleaga-rétre
Másnap borús, de száraz időre ébredtünk. Úgy döntöttünk, ideje menni, mert ha vasárnap tényleg vihar jön, akkor nem lesz vicces lefele menni, aztán a szétázott erdészeti úton autózni. A bakancsommal is akadt gond, elkezdődött a talpleválás. 6 éve nyúzom, ideje új talpat rakatni rá. A Peleaga-réten a parkoló tömve volt, szerencsére mire mi leértünk, már csak kevesen tartottak autóval felfelé. Nem szeretnénk megtudni, milyen, amikor mindenki egyszerre indul lefele, mert beütött a rossz idő.
Hazafele
Hátszegen az Art Motelt most nem hagytuk ki. A legjobb étterem ezen a környéken, ehhez mérten drága, de megéri. Persze, az itthoni árakhoz képest még mindig olcsóbb… A köményleves zseniális, azt mindenképp érdemes kipróbálni.
Hazafele a battonyai határátkelőt választottuk, mert az autópályán sokat kellett volna várni. Így tényleg gyorsan átjutottunk. A határ után ömleni kezdett az eső, örültünk, hogy addig megúsztuk. Nekem még a Lolaia-gerinc végigjárása hiányzik nagyon, de ami késik, nem múlik.